bezár
 

irodalom

2013. 02. 18.
Kavabata Jaszunari Nobel-díjas japán író egy korai művét fedezték fel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kavabata Jaszunari Nobel-díjas japán író egy korai, az 1920-as években egy napilapban megjelent művét azonosította egy kutató - jelentette hétfőn a japán sajtó.

prae.hu

Az Ucukusii!, azaz Gyönyörű! című mű az író hagyatéka felett őrködő alapítvány és Isikava Takumi, a tokiói Rikkjo Egyetem kutatója szerint Kavabata első, részletekben publikált műve. 
   
A regény négy részben jelent meg a fukuokai Nicsinicsi Simbunban 1927. április 11. és május 2. között, az író 27 éves korában. Eddig csak kevesen tudtak a létezéséről, mert semmilyen formában nem szerepel a szerző műveinek jegyzékében. A kutató szerint az író vélhetően szándékosan titkolta a regény létezését, azt azonban nem tudni, hogy miért.
   
A regényre egy fukuokai magazin szerkesztője talált rá évekkel ezelőtt. A történet egy gyártulajdonosról és mozgássérült fiának haláláról, illetve a fiúba beleszerető, szintén sérült lányról szól, aki egy balesetben életét veszti a regény cselekménye során.
   
Isikava szerint a történet érdekes darabja Kavabata életművének, mivel rámutat az írónak a hátrányos helyzetűekkel szemben érzett szimpátiájára, valamint újabb példája a szépség megfogalmazására való törekvésének, amely a neopercepcionista (újfajta érzékenységű) művész teljes munkásságát meghatározta.
   
Kavabata Jaszunari 1968-ban, első japánként nyerte el az irodalmi Nobel-díjat.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről

Más művészeti ágakról

art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés