bezár
 

színház

2013. 03. 26.
A Boldogtalanokat láthatja a közönség Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Füst Milán Boldogtalanok című drámáját láthatja a közönség április 26-án az évad utolsó bemutatójaként a Szegedi Nemzeti Színházban; a darabot Harsányi Zsolt, a marosvásárhelyi színház rendezője állítja színpadra.

Szkéné színház

A színház áprilisi műsoráról tartott keddi tájékoztatón Harsányi Zsolt felidézte: Füst Milán drámájáról elég lehangoló vélemények születtek már saját korában is, nem akarták színpadra vinni a direktorok egyebek között azért, mert sötét világot ábrázol, amely riasztó volt.

"Én azonban úgy gondolom, ahogy nincs fény sötétség nélkül, reménynek is lennie kell. Így a mi előadásunk erről szól majd, hiszen ha van szeretet, nem olyan sötét a világ" - fogalmazott a rendező. A darab főszerepeit Borovics Tamás mellett Fekete Gizi, Danis Lídia, Csorba Kata és Kárász Zénó játssza.
   
Április 7-én a Mórahalmi Színtársulat vendégjátékát láthatja a közönség: Tamási Áron Énekes madár című zenés székely népi játékát mutatják be három felvonásban. A zenét Nagy Imre Erik írta, a rendező Lázár János.
Egy nappal később a Szeged Táncegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes műsora vendégeskedik a színházban Édeskeserű címmel.

A műsor a kisebbségi létről, erdélyi gyökerekről, hagyományokról szól.
Április 13-án a Turay Ida Színház vendégszerepel Szegeden: Molnár Ferenc egyik legtöbbet játszott komédiáját, A doktor urat mutatják be.

Az előadás rendezője Huszti Péter, a darabban Piros Ildikót, Mikó Istvánt, Pásztor Erzsit, Nemcsák Károlyt, Schnell Ádámot láthatja a közönség.
Árpás Károly Bánk! Bánk! című munkájával felolvasószínházi formában ismerkedhet meg a közönség.

Az alkotó Tom Stoppard Valami bűzlik Dániában című Hamlet-parafrázisa nyomán készítette el a Bánk bán feldolgozását, amelyet április 19-én a Korzó Zeneházban mutatnak be. A főszereplők azok a művészek lesznek, akik este a színház Bánk bán című előadásában is játszanak.
   
Május közepén ismét vendégprodukció várja a közönséget a Szegedi Nemzeti Színházban: a HungarOperett társulat anyák napi operettgálával készül.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
A Moonlight Pictures a Jurányiban
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés