bezár
 

színház

2013. 05. 21.
POSZT: színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színház ihlette kirakatok készülnek a baranyai megyeszékhelyen: a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozóhoz (POSZT) kapcsolódó Mediterrán Kirakatversenyre május 26-ig nevezhetnek az üzlettulajdonosok, bérlők és dekoratőrök.

Szkéné színház

Sándor Miklós, a szervező Magyarországi Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetségének (Dekorszövetség) elnöke keddi pécsi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy reményeik szerint az immár ötödik alkalommal megrendezendő megmérettetésnek több mint 30 résztvevője lesz.
 
A belvárosi kirakatokat szakmai zsűri értékeli, a közönség szavazatait május 31. és június 6. között a www.keresi.hu oldalon várják. Az eredményhirdetést június 7-én tartják.
   
A szervezet elnöke megjegyezte: a jelentkezőkkel szemben elvárás, hogy a kirakatok a színházhoz, a június 6. és 15. között zajló POSZT versenydarabjaihoz vagy egy-egy off-programjához kapcsolódjanak, ugyanakkor főként az áruk bemutatását szolgálják.
   
Sárkics Eszter, a Dekorszövetség titkára arról szólt, hogy a pécsiek mellett budapesti szakemberek és a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának tagjai is részt vesznek a versengésben, utóbbiak három kirakat rendezését is vállalták.
   
Faltis Roberta, a szövetség területi képviselője hozzátette: a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. 11 üres belvárosi üzlet kirakatát ajánlotta fel berendezés céljára.
   
A képviselő hangsúlyozta: a versenyt azért rendezik, hogy felhívják az üzlettulajdonosok, bérlők figyelmét az ötletes, szép kirakatokra, azok rendszeres átrendezésének fontosságára, valamint a dekoratőr, kirakatrendező szakemberek foglalkoztatásának előnyeire.
   
A Dekorszövetség kiemelt feladatának tekinti, hogy az igényes kirakatok révén hozzájáruljon a vevők visszacsábításához a plázákból a belvárosi utcákban működő üzletekbe - jegyezte meg.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés