bezár
 

építészet

2013. 05. 31.
Megújult Üllő városközpontja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megújult Üllő városközpontja, csaknem kilencszázmillió forintot költöttek a rehabilitációra, egyebek mellett a polgármesteri hivatal modernizálására és egy sétálóutca kialakítására - közölte a Pest megyei település alpolgármestere az MTI-vel.

prae.hu

A 77 százalékos uniós támogatással megvalósult projekt ünnepélyes átadását pénteken tartják.
   
Fehér Imre (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a több elemből álló beruházás részeként tetszetős, utcabútorokkal "berendezett" sétálóutcát alakítottak ki, amelyhez tágas zöldterület, illetve egy a városháza és az orvosi rendelő közötti tér kapcsolódik.
   
Bővítették és modernizálták a polgármesteri hivatalt is, az immár kétemeletes épület egyik szárnyában pedig a hivataltól függetlenül is működtethető közösségi központot hoztak létre - tette hozzá az alpolgármester.
   
A megújult épületrészben egyebek mellett házasságkötő- és tanácskozóterem kapott helyet, s itt nyílik meg a város első étterme is.
A Deák Ferenc utca vonalában a Pesti útig saját forrásból egy forgalomcsillapított útszakaszt építettek ki, míg a mellette létrehozott 60 parkoló költségét a 689 millió forintos uniós pályázati keretből fizették, csakúgy, mint a Templom tér rehabilitációját - közölte Fehér Imre.
   
Tájékoztatása szerint a projekt további elemeként egy 100 négyzetméteres, három üzlethelyiséget magába foglaló, könnyűszerkezetes gazdasági szolgáltatóházat is átadnak a több mint 11 ezer lakosú Üllőn.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Szaúd-Arábia gigantikus beruházása
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés