bezár
 

zene

2013. 07. 20.
Régizenei találkozó kezdődik Győrben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Reneszánsz és barokk kori zeneműveket megszólaltató koncertekkel és a két korszak előadásmódját ismertető mesterkurzusokkal régizenei találkozót tartanak vasárnaptól egy héten át Győrött és a kistérségben.

prae.hu

A programot Zádori Mária Liszt-díjas énekművész koncertje nyitja meg vasárnap a győrújfalui evangélikus templomban a kurzusvezetők közreműködésével. Majd megkezdődik a műhelymunka az ország különböző részeiből érkező hivatásos muzsikusok és a zenét kedvtelésből művelők részvételével.

Az egyhetes foglalkozások alkalmat kínálnak arra, hogy a hallgatók a reneszánsz és a barokk repertoáron keresztül mélyítsék el hangszeres és énektudásukat, és eközben a korabeli előadásmódokat is elsajátítsák. Megismerkedhetnek egyebek között a Habsburg császári udvar évszázados énekes szertartásaival – mondta Dömötör Éva szervező az MTI-nek.

A rendezvényt több nyilvános hangverseny gazdagítja. A Corvina Consort németalföldi dallamokat szólaltat meg kedden a nagyszentjánosi templomban. Másnap a Tercina együttes régizenei koncertjére kerül sor Győrött, az Apátúr-házban. A régizenei kurzus hallgatói pénteken a győri Petőfi Sándor Művelődési Házban mutatkoznak be, és ugyanott lesz a zárókoncert is a kurzusok résztvevőinek közreműködésével július 28-án.

A régizenei találkozót már ötödik alkalommal rendezi meg a Petőfi Sándor Művelődési Ház.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Roskó Gábor és a Project333
Lee Konitz interjú a YouTube-on

Más művészeti ágakról

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés