bezár
 

film

2008. 11. 02.
Elhunyt John Daly, 13 Oscar-díjas film producere
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenhárom Oscar-díjas film, köztük Oliver Stone A szakasz című háborúellenes műve és Bernardo Bertolucci szuperprodukciója, Az utolsó császár fűződik John Daly nagy-britanniai származású amerikai filmproducer nevéhez, aki vasárnapi amerikai sajtójelentések szerint 71 évesen, Los Angelesben hunyt el pénteken.

prae.hu

A Daly négyévtizedes pályafutása alatt készült filmek közül további 21-et jelöltek a legáhítottabb elismerésre, ezen kívül filmjei számos Arany Glóbusz- és egyéb díjat söpörtek be.

A filmmogul egy barátjával 1967-ben Londonban hívta életre a Hemdale szórakoztatóipari céget, amely zenés produkciókon kívül független filmeseket is támogatott, többek közt Keanu Reeves, Denzel Washington és Julia Robert karrierjét egyengetve. 

Daly cége összesen több mint 100 filmet gyártott, ezek több mint 1,5 milliárd dollár bevételt hoztak. 

John Daly 2003 óta a Film and Music Entertainment nevű céget vezette, amelynek haláláig az elnöke maradt. Az ügyvezető cégfőnök szerint a filmszakma egy igazi, jobbító óriása távozott Daly halálával.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
A konyha és A brutalista című filmekről
Steven Soderbergh: Fekete táska

Más művészeti ágakról

Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
gyerek

Szombaton rendkívüli gyereknapot hirdet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés