bezár
 

art&design

2013. 09. 16.
Észak-Amerika legnagyobb székely kapuja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Észak-Amerika legnagyobb és legösszetettebb székely kapuját állíttatta fel fennállásának 50. évfordulójára Ontario tartományban a Waterloo és Wellington környéki közösség Kanadai Magyar Klubja - közölte helyi idő szerint vasárnap a TheRecord.com kanadai hírportál.

prae.hu

A kaput a klub egy oszlopos tagja, Ankucza Jenő kezdeményezésére két torjai székely fafaragó mester, Pethő Sándor és Borbándi Attila vezetésével alkotta meg a helyi közösség. A projekten a tervezést követően öt héten át mintegy félszáz embert dolgozott. A nyáron elkészült, öttonnás tölgyfa építmény létrehozásának költségeit a tagság magánadományaiból fedezték. Ezeket 2012-ben, a klub fennállásának 50. évfordulója alkalmából gyűjtötték össze. 
   
A Torontótól mintegy 90 kilométerre délkeletre található Cambridge-ben, a Kossuth Roadon emelt, székely és magyar motívumokkal díszített kapun egyebek mellett Berzsenyi Dániel szavai olvashatók, miszerint "Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat". A klubépület előtt, ugyancsak fából, emlékművet állítottak a 907-es pozsonyi csatában aratott magyar győzelemnek is.
   
A klubnak otthont adó, ma Kossuth-csarnokként emlegetett kőépületet 1962-ben vásárolta meg mintegy száz kanadai magyar család. Az eredetileg iskola volt a Kossuth elnevezésű faluban, amelyben valamikor posta, szálloda és több fazekasműhely is működött. 
   
"Ez a kezdete a következő 50 évnek" - nyilatkozott az alapítóknak is emléket állító székely kapuról a The Recodnak Volford Tünde, a mintegy 150 tagot tömörítő klub elnöke.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés