bezár
 

irodalom

2014. 05. 11.
Idén a legjobb mesemondókat díjazták a Nagy Mese pályázaton
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Malicskó Lilla a 6-9 évesek mezőnyében, a nagyobbak közül Kopasz Helga, a 14-18 évesek versenyében Kerekes Róbert érdemelte ki az első helyezést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nagy mese pályázatán.

prae.hu

A verseny második évadát tavaly októberében hirdette meg az MTVA, ezúttal a gyerekek között a legjobb mesemondókat keresték - idézte fel Horváth Vanda, az M2 gyerekcsatorna intendánsa a vasárnapi budapesti díjátadón az MTVA székházában.

A pályázatra 386 nevezés érkezett az ország számos pontjáról és a határon túlról Kárpátaljáról, a Vajdaságból és Erdélyből - mondta el Szokolay Brigitta dramaturg, a zsűri tagja.

A 6-9 évesek versenyében Malicskó Lilla A békaverseny című mesével lett első. Megosztott második helyen végzett Rekovics Réka A pletykás asszonyok és Szabó Dominik A nyúl mint tolmács című mesével. Harmadik Illés Panna lett, ő A száz éves asszony és a halál című történet mondta el.

Bors néni különdíját a kategóriában Nagy Eliza kapta a Cicafuttatás előadásáért.

A 10-13 évesek kategóriájában Kopasz Helga A Csodapatika című történetével nyert. Második lett Orosz Róbert az Isten karjától a kapanyél is elsül című mesével, a harmadik helyet Kiss Tamás érdemelte ki A bugyuta ember című történet előadásával.

A 14-18 évesek kategóriájában Kerekes Róbert lett az első helyezett A szegény ember és a pokróc című művel. Ezüstérmes lett Ruskó Fanni A teknős és a nyúl című klasszikussal, harmadik helyen Barthalis Harmatka végzett, ő A kis gyufaárus lány meséjét választotta.

Közönségdíjat nyert 4639 szavazattal Papp Zétény, aki A kőleves című mesét adta elő.

A zsűriben Molnár Piroska, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, Pikali Gerda színésznő, Kautzky Armand színművész, Bognár Mónika rendező, Palotás Ágnes dramaturg, Pintér Edina, a Magyar Rádió programszerkesztője és Szokolay Brigitta dramaturg foglaltak helyet.

Az ünnepség zárásaként Molnár Piroska olvasta fel A madár és a leány című Pilinszky János mesét a gyerekeknek.

Pintér Edina, a Magyar Rádió programszerkesztője a díjátadó után a gyerekeknek megköszönte a meséket, a szülőknek és nagyszülőknek pedig azt, hogy megszerettették a gyerekekkel a mesék világát.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés