bezár
 

irodalom

2014. 06. 27.
A Blikk-es Murányi Marcell lesz a Népszabadság főszerkesztője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Murányi Marcellt választotta a Népszabadság és a hozzá kapcsolódó online portál főszerkesztőjévé a Népszabadság Zrt. rendkívüli közgyűlése - közölte a Ringier Kiadó pénteken az MTI-vel.

prae.hu

A tájékoztatás szerint Murányi Marcell az új pozícióját augusztus 3-tól tölti be. Az új főszerkesztő hivatalba lépéséig továbbra is Tóth Levente megbízott főszerkesztő irányítja a szerkesztőséget.
    
A Ringier Kiadó közölte azt is, hogy Murányi Marcell 2006 óta töltötte be a Blikk csoport főszerkesztői pozícióját. A Blikk, a Vasárnapi Blikk, a blikk.hu, a laphoz tartozó állandó és időszakos mellékletek, mobilos tartalmak és applikációk tartoztak az irányítása alá. Murányi Marcell korábban a Ringier-nél, a Vasárnapi Blikk felelős szerkesztőjeként, előtte a Mai Nap főszerkesztőjeként dolgozott.
    
A Népszabadság szerkesztőségét 2011 júniusa óta Tóth Levente irányította megbízott főszerkesztőként.
    
A közlemény szerint Tóth Levente megbízatása lejártával a Ringier csoportnál folytatja munkáját. A Blikk új főszerkesztőjét a későbbiekben választja meg a Ringier.
    
A Népszabadság Zrt.-nek a Ringier AG 70,4 százalékos, a Szabad Sajtó Alapítvány pedig 27,5 százalékos tulajdonosa, a fennmaradó hányad a szerkesztőség tagjainak tulajdonában van.

 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről
Károlyi Csaba Mondatokon múlik minden – ÉS-beszélgetések című kötetének bemutatója
G. István László kötetbemutatója a Magvető Caféban
Parti Nagy Lajos kötetbemutatója a Magvető Caféban

Más művészeti ágakról

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés