bezár
 

színház

2014. 11. 10.
A szabadkai Népszínház épülete 2018-ra készülhet el
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2018-ra, 7 éves csúszással készülhet el a szabadkai Népszínház épülete. A munkálatok több hónapnyi szünet után egy hét múlva folytatódhatnak - számolt be a legutóbbi fejleményekről a szabadkai Pannon RTV hétfőn.

 A szabadkai Népszínház átépítési munkálatai 2007-ben kezdődtek meg. A korábbi, életveszélyessé vált épületből csupán az oszlopos homlokzati részt tartották meg. A felújítási munkálatok többször is megakadtak a pénzhiány miatt, így az eredetileg 2011-re tervezett átadás azóta is késik. A szabadkai önkormányzat tájékoztatása szerint várhatóan 2018-ban már játszhatnak a színház társulatai az épületben.
    

Az új épületben három játszóhely lesz: egy kamaraelőadásokra alkalmas kisterem, egy koncertterem, valamint egy nagyobb színházterem. Az épületegyüttesben kap helyet a Népszínház szerb és magyar társulata, valamint egy esetlegesen létrehozandó horvát társulat.
    

Az építkezések megkezdése óta a szabadkai Népszínház két társulata egy korábban moziteremként működő helyiségben tartja előadásait.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Echo Teátrum A baba című előadásáról
Az Apáca show az Erkel Színházban
A Cicikrisztus (NippleJesus) című előadás az Apolló Galériában
Parasztopera a Radnóti Miklós Színházban

Más művészeti ágakról

építészet

A lakozási válságról
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés