bezár
 

film

2014. 11. 13.
Elhunyt Petykó Ágnes, a Magyar Rádió egykori ungvári tudósítója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Meghalt szerdán, hatvankét éves korában Petykó Ágnes nyugalmazott kárpátaljai újságíró, a Magyar Rádió egykori ungvári tudósítója, akit hosszú súlyos betegség után Magyarországon ért a halál – közölték az MTI-vel az elhunyt volt munkatársai.

Petykó Ágnes 1952. március 17-én született Ungváron. Iskolai tanulmányait követően az Ungvári Állami Egyetem filológiai karán szerzett magyar bölcsészdiplomát. 1975-től 2010-ig a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság magyar főszerkesztőségének munkatársaként dolgozott. A Kossuth Rádiót a rendszerváltozástól kezdve 17 éven át tudósította Ungvárról. A Határok nélkül című műsornak az indulásakor lett a munkatársa. A 2001-ben létrehozott Kárpát-medencei rádiós tudósítói hálózatnak 2008-ig ő volt a kárpátaljai tagja.
    

prae.hu

A kárpátaljai magyarság sorsdöntő eseményeiről, mindennapjairól, a hétköznapi emberek küzdelmeiről, a nemzeti identitás kérdéseiről, a történelmi egyházak, a hagyományok és a magyar kultúra megtartó erejéről Petykó Ágnes több ezer riportot, összeállítást, interjút, tudósítást készített a Határok nélkül és más rádióműsorok hallgatói számára.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Vonatok és az Álomélet stockfotóból című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Interjú Nemes Jeles Lászlóval
Damian Kocur: Kitörés előtt

Más művészeti ágakról

art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés