bezár
 

színház

2014. 12. 04.
Új magyar színház nyílik Marosvásárhelyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Spectrum Színház néven új magyar magánszínház nyitja meg kapuit az erdélyi Marosvásárhelyen.

A magántársulat tavaly novemberben alakult meg, és eddig különböző helyszíneken lépett fel. Most viszont felújították saját székhelyüket Marosvásárhely belvárosában, ahol csütörtök este tartják az első előadást - írta csütörtökön a Népújság című marosvásárhelyi napilap.
    

Szkéné színház

A színház mögött egy gyógyszergyár áll, amely kibérelte tíz évre a marosvásárhelyi mészárosok céhe által visszakapott főtéri épület földszinti részét. Ott egykor az Ifjúsági mozi működött. Egy moduláris, vagyis többféle módon berendezhető, mintegy száz férőhelyes előadótermet alakítottak ki. A játszóhely felújításával a társulat saját előcsarnokkal, előadóteremmel, technikával és öltözőkkel rendelkezik.
    

Szélyes Ferenc Jászai-díjas marosvásárhelyi színművész úgy vélte, hogy az új színház alapítása azért is fontos, mert lehetőséget ad a frissen végzett színészeknek és nyugdíjas művészeknek egyaránt. "Színházat alapítani fantasztikus érzés, negyven évvel a hátam mögött érzem annak minden súlyát, felelősségét" - mondta a színművész.
    

Török Viola rendező, a színház művészeti vezetője elmondta: le akarják reagálni szűkebb környezetük igényeit, gondolatvilágát, meg akarják határozni az erdélyiségüket, és keresik a helyüket a magyar és az egyetemes színházművészetben.
    

A magánszínház Móricz Zsigmondnak a Boszorkány című drámájával kezdi az évadot. Második bemutatójuk vasárnap este a Szomorú vasárnap című kamaramusical lesz, amelyet a világhírű komponista, Seress Rezső alakja és élete ihlette. Harmadik bemutatóként Csehov Sirály című drámáját tűzték műsorra.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés