bezár
 

színház

2014. 12. 09.
Mohácsi Norbert kapta a Nagymama-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mohácsi Norbertnek, a kaposvári Csiki Gergely Színház ifjú színészének ítélték oda idén a Molnár Piroska, a nemzet színésze által alapított Nagymama-díjat.

A Nagymama-díjat az alapító szándéka szerint minden évben december elején egy arra érdemes fiatal színész nyerheti el Kaposváron. A díj odaítéléséről az alapítvány kuratóriuma dönt az ajánlások, a közönség és a társulat szavazatai alapján. A testület elnöke a színház mindenkori igazgatója - jelenleg Rátóti Zoltán -, s az alapító mellett tagja Győri László vállalkozó-mecénás, valamint Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője.
    

Molnár Piroska 1971-től hét éven át, majd 1984-es visszatérését követően tizennyolc évig játszott a kaposvári színházban. Csiky Gergely A nagymama című darabjának főszerepére még Schwajda György kérte fel. A művésznő korábban arról nyilatkozott, hogy a szerep elvállalásakor döntötte el, hogy A nagymamáért járó gázsijából létrehoz egy díjat fiatal kaposvári színészek javára. Ezzel szeretne valamit visszaadni abból, amit Kaposvártól, a kaposvári színháztól kapott.
    

Mohácsi Norbert korábban maga is játszott A nagymama című darabban, jelenleg a színház Magyar Elektra című tragédiájában lép fel, mint Paraszitosz, a király szolgája.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mester és Margarita a Katona József Színházban
Az Echo Teátrum A baba című előadásáról
színház

Juhász Ferenc-est a Müpában
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés