bezár
 

irodalom

2014. 12. 30.
Tolkien-nap az Urániában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Filmvetítésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, vásárral, színpadi előadásokkal, valamint családi és gyerekprogramokkal várja az érdeklődőket a Magyar Tolkien Társaság szombaton az érdeklődőket az Uránia Nemzeti Színházba.

A Tolkien-napot a neves angol író, J.R.R. Tolkien születésének 123. évfordulója és A hobbit - Az öt sereg csatája című mozifilm megjelenése alkalmából rendezik meg.
    

prae.hu

A Tolkien-nap díszvendége lesz mások mellett a Gyűrűk Ura és A hobbit-filmek digitális trükkjeiért felelős új-zélandi Weta Digital magyar munkatársa, Haraszti Marcell lesz.
    

Az ismeretterjesztő előadásokon szó lesz a sárkányokról, a tündék szexuális életéről, valamint balrogokról és egyéb tolkieni rejtélyekről is. A kisebbeket társasjátékozás, akadályverseny, kézműves foglalkozások és mesemondás várja. Emellett lehetőség lesz jelmezes fotózásra, tünde hajfonásra és a Tolkien által kitalált nyelven írt emléklap készítésére is.
    

A rendezvényen a közönség egyszeri alkalommal megtekintheti a Hobbit-trilógia második részének, A Hobbit - Smaug pusztasága című filmnek a bővített változatát.
    

A rendezvényt fáklyás felvonulás zárja.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről
Áfra János Kitakart anyám című kötetének bemutatójáról
Závada Péter olvasóköréről a Nincs Fesztiválon
Macuie Maszasi A vulkán lábánál című kötetéről

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés