bezár
 

zene

2015. 01. 30.
Berecz István a Fonó új művészeti vezetője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Berecz István, a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő 2012-es szériájának szólótánc kategória győztese vette át 2014 végén a Fonó Budai Zeneház népzenei programjainak művészeti vezetését - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A posztot tavaly nyaráig Rosonczy-Kovács Mihály népzenész töltötte be.
    

Berecz István kétszeres aranysarkantyús táncos 1987-ben született Budapesten. Általános iskolás korától furulyázik és énekel. 1999-ben a Fővárosi Népzenei Vetélkedőn, majd 2004-ben és 2005-ben a Rajeczky Benjamin Országos Népdal- és Gregoriánversenyen is  aranyminősítést szerzett. A Sárkányfű együttes tagjaként 2003-tól furulyán megszólaló magyar népzenét játszott.
    

prae.hu

2001-ben kezdett táncolni, és azóta megfordult már az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttesben, a Bihari János Táncegyüttesben, a Válaszút Táncegyüttesben, a Fitos Dezső Társulatban és jelenleg a Kis István által vezetett Bem Táncegyüttes tagja. 2009-ben a legjobb férfi táncosnak választották a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon. Rendszeresen tartott táncházat a Fonóban, a gyimesi csángó tánc- és zenekultúrát népszerűsítve.
    

Három évvel ezelőtt a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő szólótánc kategóriájának győztese lett. 2013 nyarán bekerült abba a magyar delegációba, amely a magyar kultúrát képviselte a washingtoni Smithsonian-fesztiválon (Smithsonian Folklife Festival), és ugyanebben az évben nagy sikerrel szerepelt a párizsi UNESCO-palotában is.
    

Berecz tavaly szerzett diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán. Szintén 2014-ben a Vidnyánszky Attila által rendezett János vitézhez készített koreográfiát a Nemzeti Színházban, ahol a Fekete ég - A fehér felhő című előadásban kapott szólószerepet.
    

Eddigi pályája során Berecz István fellépett már Németországban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Belgiumban, Észtországban, Bulgáriában, Franciaországban, Törökországban, Mexikóban, Lengyelországban, Szerbiában és az Egyesült Államokban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről
Bérczesi Jazz Band koncert a Hunnia Bisztróban
A Tame Impala legkevésbé inspirált albuma
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában

Más művészeti ágakról

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés