bezár
 

irodalom

2015. 02. 09.
Fehérvári Versünnep
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatodik alkalommal hirdették meg a Fehérvári Versünnepet, amelyre március 13-ig jelentkezhetnek a 9-13. osztályos diákok.

 A székesfehérvári önkormányzat közleménye szerint a versünnepet a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve szervezi. A programsorozat fővédnöke Spányi Antal megyés püspök és Cser-Palkovics András polgármester.
    

prae.hu

A VI. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész. A zsűri tagjai: Závodszky Noémi, a Vörösmarty Színház színművésze, Varga Sándor újságíró, Bobory Zoltán költő, valamint Tornyai Gábor plébános.
    

A megmérettetésre a diákok két verssel nevezhetnek. A verseny két fordulóból, a válogatókból és a döntőből áll. Utóbbira április 12-én kerül sor.
    

A jelentkezés feltétele, hogy a diák székesfehérvári középfokú oktatási intézmény vagy a Székesfehérvári Egyházmegye középfokú oktatási intézménye tanulója legyen, esetleg más település középfokú oktatási intézményének tanulója, de székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkezzen.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Macuie Maszasi A vulkán lábánál című kötetéről
Az ismeretlen Gyóni

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Yorgos Lanthimos: Bugonia
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés