bezár
 

zene

2015. 02. 20.
Török zongoravirtuóz Pesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fazil Say török zongoravirtuóz lép fel az MVM Koncertek - A Zongora című sorozat következő, február 23-i hangversenyén a Zeneakadémián.

A zeneszerzőként is ismert Say két Mozart-szonátát (K. 457 és K. 330) követően saját darabokat játszik, köztük a zeneszerzői hírnevét megalapozó, preparált zongorahangokat is alkalmazó Fekete föld (Kara Toprak) című kompozíciót.
    

prae.hu

"Ahogy előadóművészként, úgy zeneszerzőként is mindenevő: darabjaiban a romantikus elemek, a dzsessz, a török népzene éppúgy megtalálhatók, mint különböző avantgárd technikák" - olvasható az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közleményében.
    

Fazil Say 1970-ben született Ankarában. 1987-ben ösztöndíjat nyert a düsseldorfi Schumann Intézetbe, majd 1992 és 1995 között a Berlini Konzervatórium növendéke volt. Olyan világhírű zenekarokkal játszott együtt, mint a New York-i Filharmonikusok, az Izraeli Filharmonikusok, a Szentpétervári Filharmonikusok, a BBC Philharmonic és az Orchestre National de France.
    

Számos fesztiválon szerepelt, köztük a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Montreux-i Jazzfesztiválon és a londoni Harrod's Piano Seriesen, rendszeres vendége olyan koncerttermeknek, mint a Carnegie Hall és a Concertgebouw.
    

Olyan kamarazene-partnerekkel játszott együtt, mint Jurij Basmet, Shlomo Mintz és Maxim Vengerov. Nemzetközi hírű zeneszerzőként és zongoraművészként is számos albumot készített.
    

Fazil Say visszatérő vendég Magyarországon, mint ahogyan visszajáró vendége az MVM Koncerteknek is. 2012-ben a Művészetek Palotájában adott szólóestet, 2013-ban a Pannon Filharmonikusokkal lépett fel a pécsi Kodály Központban és a Művészetek Palotájában.
    

A Jakobi László által szervezett MVM Koncertek - A Zongora című sorozat 2015-ös évadában Fazil Say mellett olyan világhírű sztárok lépnek még fel, mint Jevgenyij Koroljov, Grigorij Szokolov és Christian Zacharias.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Platon Karataev: Napkötöző

Más művészeti ágakról

art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés