bezár
 

színház

2015. 04. 12.
Az Örkény Színház kilép a Magyar Színházi Társaságból
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Örkény Színház kilép a Magyar Színházi Társaságból - adta hírül a szinhaz.hu portál a teátrum tájékoztatására hivatkozva.

Az Örkény Színház a kilépést azzal indokolta: nem értenek egyet azzal, hogy a 2015. évi Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai zsűrijének összeállításakor a Magyar Teátrumi Társaság indoklás nélkül visszautasította a jelölésre felkért kritikuscéh delegáltját, és nem értenek egyet azzal sem, hogy a Magyar Színházi Társaság ezt szó nélkül tudomásul vette.

A Magyar Teátrumi Társaság főtitkára csütörtökön az MTI-vel azt közölte, hogy a POSZT szakmai zsűrijét a szakmai szervezetek javaslata alapján a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) állítja össze egyetértésben.

Szabó László arra reagálva beszélt erről, hogy a Színházi Kritikusok Céhe bejelentette: kilép a Magyar Színházi Társaságból (MSZT), mivel a céh jelöltjét, Csáki Juditot nem fogadták el zsűritagnak. Az MSZT sajtónyilatkozatából pedig az derült ki: a céh javaslatát a Magyar Teátrumi Társaság nem fogadta el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról
Beszélgetés Böhm György dramaturg-rendezővel

Más művészeti ágakról

A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés