bezár
 

zene

2015. 04. 27.
Baroque 'n' roll
Nem a Messiás - csak egy nagyon haszontalan fiú című produkció első próbáján jártam
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Monty Python 46. születésnapja alkalmából 2015. május 31-én Budapesten is látható lesz az a musical (helyesebben „vigyoratórium”), melynek 2007-ben Torontóban volt a premierje. 2009-ben a Monty Python társulat a 40. születésnapját ezzel a darabbal ünnepelte a londoni Royal Albert Hall-ban.

A darab a Brian élete című film alapján készült és Handel Messiás című művének a paródiája. „Zenei stílusok között ugrál, műfaját tekintve Idle ,,baroque 'n' roll"-ként definiálja. Gyakorlatilag egy ,,pastiche”, amelyre jellemző, hogy egymástól eltérő zenei műfajok, elemek keverednek a műben parodisztikus céllal. Így fér meg teljes egységben egymás mellett a velszi himnusz, a country, doo-wop, hip hop, a görög kórus és Bob Dylan.” – olvashatjuk a nemmessias.hu-n.

Én az első olyan próbán jártam, ahol a főszereplő szólisták először próbáltak együtt. A darab producere, László Sándor elmondta, hogy félig szcenírozott előadásra számítsunk minimális díszlettel, jelmezekkel. A szólisták (Janza Kata, Homonnay Zsolt, Hajdu Steve, Heiter Melinda és Pintér Dömötör) mögött egy 150 fős kórus (Budapesti Akadémiai Kórustársaság) és egy nagyzenekar (Budafoki Dohnányi Zenekar) lép fel. A színpadi próbák – folytatta a producer – csak az előadás hetében kezdődnek el. A rendező Szomor Györgytől megtudtuk, hogy meglepetés vendégek is fognak csatlakozni a produkcióhoz (például Galla Miklós).

A sportarénabeli premier után szeptembertől vidékre is kiviszik a produkciót. László Sándor szerint bár igaz, hogy Budapesten akkor egyszer, május 31-én a Papp László Sportarénában lesz látható a darab, ám egyelőre azt is elég nagy kihívásnak tekinti, hogy megtöltsön egy ekkora épületet. Főleg azért – folytatta – mert nem egy színtiszta musical, hanem egy könnyed oratórium, így nem biztos, hogy olyan széles közönséget vonz.  Azonban nem kell megijedni, mert a Brian életének összes ikonikus poénja benne lesz a darabban. Az előadáson a két szerzőt, Eric Idle-t és John Du Prez-t is köszönthetjük, ám pontos szerepüket még titok övezi.

A rövid, de már első hallásra is ígéretesnek tűnő társulat próbája után Heiter Melindától kérdeztem, hogy mint a Magyar Állami Operaház tagja, hogyan került ebbe a produkcióba. „Nagyon élvezetes, mindig is kíváncsi voltam, hogy a musical énekesek milyen technikával énekelnek. Ezenkívül jó egy kicsit 'kirándulni' más közegbe, stílusba. Egyébként most az Aida premierjében a főpapnőt, a Rajna kincsében Flosshildét alakítom, nemrég pedig Lola voltam a Parasztbecsületben.

Kívánom, hogy Heiter Melinda továbbra is jól érezze magát a Nem a Messiás Judithjaként, és a többi szereplőnek is sok sikert, az elsőhöz hasonló vidám próbákat kívánok.

Nem a messiás

nyomtat

Szerzők

-- Szlávik Dóra --


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés