bezár
 

film

2015. 05. 11.
Film a hortobágyi kitelepítésekről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hortobágyi munkatáborokba hurcolt családok mindennapjait mutatja be egy gyermek szemszögéből a Csonka délibáb című fim, amelynek országos premierje szerdán lesz Pápán – tájékoztatta az MTI-t az alkotás producere.

 Pataki András hangsúlyozta, hogy az 1950 és 1953 között végrehajtott kitelepítésekről eddig kevés film készült, a téma máig kibeszéletlen maradt, ez adta az ötletet a filmforgatáshoz.
    

prae.hu

A Csonka délibáb egy 13 éves gyermek szemével, az őt ért hatásokon keresztül mutatja be ezt a vészkorszakot, a kitelepítések lelki és érzelmi fájdalmait, a kiszolgáltatottak szenvedéseit a táborok létrehozásától a felszámolásukig – közölte a producer.
    

Hozzátette: a film azt az időszakot dolgozza fel, amikor több mint tízezer embernek kellett elhagynia otthonát, elhurcolták őket, a hatalom elvette földjeiket és a munkatáborok megalázó körülményei közé kényszerültek.     

Télen-nyáron juhhodályokban laktak, embertelen körülmények között sínylődve próbálták túlélni a mindennapokat, sok család élete tört ketté, sokáig megbélyegzetten éltek – húzta alá Pataki András.     

A producer felidézte: 2014 nyarán, alföldi helyszíneken forgatták le a film jelentős részét, de néhány jelenet elkészítése januárra maradt, az utómunkálatokat 2015 elején végezték el.     

A film Lukács József színművész azonos című dokumentumregényének motívumai alapján készült, de nem követi le a művet – tette hozzá.

Pataki András arról is beszélt, hogy a Pápa Városi Televízió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának pályázatán elnyert 80 millió forintos támogatásból a Forrás Film Produkcióval közösen készítette el a 120 millió forint összköltségvetésű filmet, ez indokolja, hogy az országban elsőként Pápán látható.     

Az alkotás főszereplője Heim Vilmos, a soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója. Az apát Mezei Zoltán játssza, az anya szerepében Marjai Virág látható. A tábor rendőrparancsnokát Dörner György formálja meg, játszik a filmben Bánsági Ildikó, Schubert Éva Fodor Zsóka, Pelsőczy László és a soproni színház szinte egész társulata. A rendező Bozsogi János, a forgatókönyvet Ozsda Erika és Németh Ervin írták.     

A pápai bemutató után júniusban, Sopronban is látható lesz a film - közölte Pataki András.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont

Más művészeti ágakról

Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés