bezár
 

film

2015. 07. 20.
Nem akar több James Bond-filmet forgatni Sam Mendes
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sam Mendes, az utóbbi két James Bond-film rendezője közölte, hogy nem akar több filmet forgatni a 007-es ügynökről az után, hogy októberben bemutatják Spectre című filmjét.

 "Már a legutóbbi film forgatása előtt is nemet mondtam a folytatásra, aztán mégis megcsináltam, és barátaim pellengérre is állítottak emiatt. De úgy vélem, hogy itt a vége. Nem gondolom, hogy még egyszer végig mennék ezen az úton. Az embernek mindent félre kell tennie ilyenkor" - mondta a BBC rádiónak a brit rendező, aki a 2012-ben bemutatott Skyfallt és az októberben mozikba kerülő Spectre című filmeket rendezte.
    

prae.hu

Utóbbi alkotói a múlt héten jelentették be, hogy október 26-án Londonban rendezik a mozi világpremierjét. A filmben Daniel Craig immár negyedszer alakítja őfelsége ügynökét.
    

Sam Mendes hangsúlyozta, hogy a Spectre és a Skyfall készítésébe öt évet öltek bele.
    

"A Spectre nagyobb film, mint a Skyfall, hatalmas elkötelezettséget kívánt. Ám egy Bond-film forgatása mindig nagy figyelmet követel" - tette hozzá.
    

A Spectre-t Londonban, Mexikóban, Olaszországban és Marokkóban forgatták, és több mint ezer ember vett részt szereplőként és stábtagként a készítésében - fedte fel Mendes.
    

A filmben Daniel Craig oldalán ott lesz Christoph Waltz, Lea Seydoux, Andrew Scott, Naomie Harris, Ben Whishaw, Dave Bautista, Monica Bellucci és Ralph Fiennes.
    

A 24. Bond-film középpontjában a kém gyerekkora és legelső küldetése áll. Mendez korábban arról beszélt, hogy  ebben a történetben bontakozik ki a Ralph Fiennes alakította M, a Naomie Harris által megformált Moneypenny és a Ben Whishaw játszotta Q karaktere is.
    

Mendes a BBC-nek elmondta azt is, hogy befejezték a film dalának felvételeit, azt azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy ki énekli azt. "Nem kell sokáig várni arra, hogy megtudják" - fűzte hozzá.  

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!
Blended Intensive Programme Pozsonyban
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
gyerek

Szombaton rendkívüli gyereknapot hirdet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés