bezár
 

zene

2015. 07. 21.
Éjszakai revü-cirkusz a Margitszigeten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A párizsi éjszakai mulatók hangulatát idézi az Ooh La La című revücirkusz előadás, amelyet idén nyáron három alkalommal láthat a magyar közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - mondta el Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Hozzátette: a 16 éven felülieknek szánt előadás egy Magyarországon még meg nem honosodott műfajt képvisel, amely a cirkuszi elemek mellett többek között a varieté műsorok sajátosságait is felvonultatja.

prae.hu

Az előadás koreográfusa az a Nathan Clarke, aki többek között a BBC brit televízió csatorna The Voice című műsorában is dolgozott - emelte ki Bán Teodóra, hozzátéve, hogy a látványosnak ígérkező show július 30-án, 31-én és augusztus 1-én lesz látható a Margitszigeten.

Steve Bor rendező a műsorban hangsúlyozta, hogy korábban Németországban, Angliában és Ausztráliáiban is turnéztak az előadással, amelyben elmondása szerint a világ legjobb artistái szerepelnek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről

Más művészeti ágakról

Illusztrátorok beszámolója a Bolognai Gyermekkönyvvásárról
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
A kripli a Centrál Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés