bezár
 

irodalom

2015. 09. 14.
Könyvremek került a Debreceni Református Kollégium könyvtárához
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatszázezer forint értékű, száz évesnél is régebbi könyvkötészeti remekmű került a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárába, a ritkaságot hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek.

 Papp László polgármester az ünnepségen elmondta, hogy az önkormányzat a vételár felével, 300 ezer forinttal támogatta annak a díszes albumnak a megvásárlását, amelyet Dávidházy Kálmán, az egykori híres debreceni könyvkötő dinasztia jeles képviselője készített.
    

prae.hu

Gáborjáni Szabó Botond, a Tiszántúli Református Egyházkerület tudományos gyűjteményeinek igazgatója elmondta: az egyedi készítésű, hat fényképet tartalmazó díszalbumot Dávidházy Kálmán könyvkötő mester és iparművész tervezte 1899-ben a nagyváradi Stern család kiskabai birtokán dolgozó alkalmazottak kérésére, Stern Paula esküvője alkalmából. A debreceni könyvkötészeti hagyományokat folytató, préselt, aranyozott, festett bőrkötésű, magyaros ezüstveretekkel ellátott album azért fontos darab, mert egy már meglévő gazdag gyűjteményt bővít a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában, ahol a felújítás befejeztével a nagyközönség is megtekintheti a remekművet - hangsúlyozta az igazgató.
    

A 32 centiméter magas, 38 centiméter széles és 7 centi vastag ritkaságot egy aukciósházban bukkantak rá.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Az örmény idő nyomában
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
irodalom

Beszámoló a Margó utolsó napjáról
Beszélgetés Gulyás Adrienn műfordítóval

Más művészeti ágakról

A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Kritika a Skin of Glass című filmről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés