bezár
 

zene

2015. 09. 18.
Bartókot ünnepli a CAFe Budapest
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bartókot ünnepli a CAFe Budapest Az idei évtől kezdve a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál minden évben kiemelt figyelmet szentel a magyar zenetörténet egyik legjelesebb alakjának, Bartók Bélának. A fellépő művészek és produkciók nemcsak Bartók műveit tűzik műsorra, de a zeneszerző életművéből is merítenek inspirációt. Különleges aktualitást ad a tematikának, hogy idén a komponista halálának 70. évfordulójára emlékezünk, jövőre pedig születésnapjának 135. jubileumát ünnepeljük.

A CAFe Budapest nyitóestjén, október 2-án a Müpában a Söndörgő és a Kelemen Kvartett közös koncertjén mindkét együttes tiszteleg az egyik legnagyobb hatású népzenekutatónk előtt. A Bartók és Balkán címet viselő esten a komponistára nagy hatással bíró délszláv dallamok dominálnak majd. Másnap a Bálna színpadán a kortárs balkáni cigányzenét játszó, kiváló New York Gypsy All Stars a tradicionális roma muzsika elemeit és a török dallamokat kombinálja jazz és funk alapokkal, olyan egyedi hangzást teremtve, amely az elmét és a lelket egyaránt elbűvöli. Október 5-én a BARTÓKozmoszban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Budafoki Dohnányi Zenekar a tánc, a költészet és a zene hármasának segítségével vezeti el a nézőket Illyés Gyula és Bartók világába a Müpában. Az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny 2009 óta segíti a fiatal zeneszerzők karrierjét. Az idei versenyre olyan műveket vártak, amelyeket a 70 éve elhunyt Bartók művészete vagy személyisége ihletett. A kamara, majd a nagyzenekari kategória döntőinek a nagyközönség is a részese lehet október 6-án a BMC-ben és október 7-én a Müpában. Október 6-án a Várkert Bazárban egy különleges időutazáson vehetnek részt a nézők. Agócs Gergely Túlparton – Gyökerek és szárnyak című koncertje ugyanis visszarepíti a közönséget a korai 20. század Magyarországára, hogy egy estére ők is részesei lehessenek annak a csodának, amit Bartók tapasztalt az ország falvait járva. A Magyar Rádió Énekkara műsorával mind az idén 80 éves Arvo Pärt, mind a magyar komponista életműve előtt fejet hajt október 8-án a BMC-ben Pad Zoltán vezetésével. A két mester művei mellett az észt komponista életművét különösen alaposan ismerő magyar zeneszerző, Zombola Péter és Ligeti egy-egy műve is felcsendül majd. A moldvai Fanfare Ciocarlia pörgős fúvós cigányzenéje garancia a jó hangulatra. A 12 tagból álló zenekar október 8-án a Millenárisban mutatja meg, milyen az igazi balkáni virtus. Október 14-én érkezik a Müpába a 20. század egyik legnagyobb hatású muzsikusa, a 90 éves Pierre Boulez életműve előtt tisztelgő tárlat. Az interaktív multimédiás kiállításon a látogató végignézheti a francia mestert életművének legfontosabb állomásait, megismerheti, hogyan hatottak rá pályatársai, illetve mellettük Bartók munkássága. Bartók három tételes zenekari műve, a Divertimento is szerepel majd a Bogányi-fivérek, Gergely, Bence és a Münchener Kammerorchester közös estjén. Október 18-án először a CAFe fesztiválon szólaltatja majd meg Bogányi Bence Bella Máté Fagottversenyét, míg testvére, Gergely az egyik legkedveltebb Mozart-versenyművet, a C-dúr zongoraversenyt adja elő a Zeneakadémia Nagytermében. A fesztivál zárónapján, október 18-án két virtuóz egyéniség, a New Yorkban élő svájci dobos, Jojo Mayer és Lajkó Félix közös estjén a legkülönbözőbb stílusok, köztük a Bartókot is inspiráló balkáni ritmusok is felcsendülnek majd.

prae.hu

Bartók és a Balkán A Söndörgő és a Kelemen Kvartett koncertje

2015. október 2., 19.30 Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A Söndörgő együttes tagjai: Eredics Salamon – basszprímtambura, csellótambura, harmonika, furulyák, Eredics Áron – tamburák, derbuka, Eredics Dávid – tamburák, klarinét, szaxofon, furulya, kaval, Buzás Attila – tamburabőgő, csellótambura, tapan, Eredics Benjamin – brácstambura, trombita

A Kelemen Kvartett tagjai: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin – hegedű, Varga Oszkár – brácsa, Fenyő László – cselló

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=70083

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1456712531317386/

 

New York Gypsy All Stars

2015. október 3., 20.00 Bálna Budapest — Event Hall

 

Az együttes tagjai: Ismail Lumanovski – klarinét, Tamer Pinarbasi – kanun, Panagiotis Andreou – basszusgitár, Manu Koch – billentyűs hangszerek, Engin Kaan Gunaydin – dobok

Tovább információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=71860

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1609687665971039/

 

"BARTÓKozmosz" A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Budafoki Dohnányi Zenekar előadása

2015. október 5., 19.30 Müpa — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködik: Balog József – zongora, Cserhalmi György – próza Koreográfus, művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán Vezényel: Hollerung Gábor

Lutosławski: Concerto

Dubrovay László: Versenymű népi hangszerekre és zenekarra

Illyés Gyula: Bartók Bartók: Allegro barbaro, Sz. 49, BB 63

Makrokozmosz – Táncköltemény Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művére

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=68846

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/845391928901941/

 

Túlparton – Gyökerek és szárnyak

2015. október 6., 19.30 Várkert Bazár — Multifunkciós rendezvényterem

Közreműködik: Temesi Ferenc – próza, Szabadi Vilmos – hegedű, Homor Zsuzsanna – zongora, Farkas Zoltán „Batyu”, Tóth Ildikó „Fecske” – tánc, Fonó Zenekar

A Fonó Zenekar tagjai: Navratil Andrea – ének, Agócs Gergely – ének, magyar duda, furulyák, moderátor, Gombai Tamás – hegedű, Pál István „Szalonna” – hegedű, D. Tóth Sándor – brácsa, Tárkány-Kovács Bálint – cimbalom, Kürtösi Zsolt – nagybőgő

Tovább információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=71188

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/884036548329567/

 

Új Magyar Zenei Fórum 2015 Zeneszerzőverseny

A kamarazenekari kategória döntője

2015. október 6., 19.30 Budapest Music Center — Koncertterem

A nagyzenekari kategória döntője, díjkiosztó és gálakoncert 2015. október 7., 19.30 Müpa — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Közreműködik: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Vajda Gergely

A Budapest Music Centerrel közös program.

Tovább információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=71209

http://cafebudapestfest.hu/program?id=67807

 

A Magyar Rádió Énekkara

2015. október 8., 19.30 Budapest Music Center — Koncertterem

Közreműködik: Réti Balázs – zongora Vezényel: Pad Zoltán

Arvo Pärt: Két szláv zsoltár (Zwei slawische Psalmen)

Arvo Pärt: Most Holy Mother of God

Zombola Péter: Mi Atyánk (Ocse nás)

Arvo Pärt: Für Alina – zongorára

Arvo Pärt: Nunc dimittis

Arvo Pärt: Dopo la vittoria

Bartók: Négy magyar népdal – vegyeskarra

Bartók: Két román népdal – nőikarra

Ligeti: Pápainé – vegyeskarra

Bartók: Hat tánc bolgár ritmusban – zongoraciklus

Bartók: Székely népdalok – férfikarra

Bartók: Négy tót népdal – vegyeskarra és zongorára

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=71189

 

Fanfare Ciocarlia

2015. október 10., 20.00 Millenáris Teátrum (E épület)

A zenekar tagjai: Constantin Calin – tenorkürt, ének, tánc, Constantin Cantea, Monel Trifan – tuba, Costel Ursu – nagydob, Costica Trifan, Radulescu Lazar – trombita, ének, Dan lonel Ivancea – altszaxofon, Laurentiu Ivancea – baritonkürt, Nicolae Ionita – ütőhangszerek, Oprica Ivancea – szopránklarinét, altszaxofon, Paul Marian Bulgaru – trombita

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=72220

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/386125894911604/

 

Jojo Mayer és Lajkó Félix

2015. október 18., 20.00 Müpa — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=61311

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/357084434488971/

 

Bogányi Gergely (zongora), Bogányi Bence (fagott) és a Münchener Kammerorchester

2015. október 18., 19.30 Zeneakadémia, Nagyterem Vezényel:

Thierry Fischer W. A. Mozart: C-dúr zongoraverseny, K. 467

Bella Máté: Laniakea – bemutató

Bartók: Divertimento

Tristan Murail: Kegyetlen történetek (Contes Cruels)

További információk: http://cafebudapestfest.hu/program?id=67834

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/876093199148432/

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Steven Soderbergh: Fekete táska


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés