bezár
 

zene

2015. 11. 30.
2 primadonna és 2 bonviván
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken mutatja be Jacobi Viktor Sybill című nagyoperettjét a Budapesti Operettszínház, a darabban a megszokottól eltérően két primadonna és két bonviván verseng egymásért.

Régi adósságát törleszti ezzel a darabbal a színház, hiszen évek óta készülnek egy Jacobi-bemutatóra - hangsúlyozta Lőrinczy György igazgató a Sybill bemutatóját beharangozó hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Kiemelte: egy bemutatót mindig a társulatra kell kitalálni és most adottak mind a feltételek, mind pedig az a művészgárda, akik között ennek a darabnak a szerepeit ki lehetett osztani.
    

prae.hu

A Sybill egy meglehetősen komplex szerelmi történetet dolgoz fel, amelyben a szerző analitikus módon, de sok humorral, fájdalommal és szeretni való pillanattal képes az érzéshalmazt a néző elé tárni - fogalmazott Szabó Máté, a darab rendezője.
    

Jacobi Viktor nagyoperettje a váratlan és kiszámíthatatlan szerelemről szól, amit a teljes felfordulás és zűrzavar kísér. A történet szerint a cári Oroszország elegáns szállodájába sorra érkeznek a vendégek, Sybill párizsi énekesnő, Petrov, az utána szökő, akár a hadifogságot is vállaló orosz tiszt, Poire a művésznő impresszáriója és annak újdonsült felesége, Charlotte. A szerelmesek Párizsba indulnának, de megjelenik a kormányzó.
    

A szerző sikereinek csúcspontját a Király Színházban 1911-ben bemutatott Leányvásár című darabja jelentette, a Sybill volt azonban az a mű, amely nemzetközi hírnevet szerzett Jacobinak.
    

A címszerepben Fischl Mónika és Lévai Enikő látható, Petrovot Dolhai Attila és Barkóczi Sándor alakítja, a Nagyherceget Vadász Zsolt és Miller Zoltán, a kormányzó szerepében pedig Mészáros Árpád Zsoltot és Peller Károlyt láthatja majd a közönség.
    

Frissített szövegkönyvet a darabhoz Ari-Nagy Barbara írt, a díszlet Cziegler Balázs, a jelmezek pedig Tihanyi Ildikó munkáját dicsérik, a koreográfiát Bodor Johanna készítette.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés