bezár
 

film

2016. 01. 11.
Elhunyt Varga Sándor rádiós műsorvezető
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Türelemmel viselt súlyos betegségben 54 éves korában hétfőn elhunyt Varga Sándor, a Kossuth Rádió Krónika című hírműsorának szerkesztő-műsorvezetője - közölte a család az MTI-vel.

Varga Sándor 1962. április 28-án született, felsőfokú végzettségét az Eszterházy Károly Főiskola rajz-földrajz, kommunikáció szakán végezte, majd elvégezte a Honvédelmi Minisztérium népművelői kurzusát.
    

prae.hu

Hivatását Szolnokon kezdte a Magyar Rádió szolnoki stúdiójában mint szerkesztő-műsorvezető. 1995-től a Magyar Rádió Krónika című műsorának szerkesztőjeként és műsorvezetőjeként dolgozott. A Lánchíd rádióban folytatta szakmai munkáit 2007-től mint hírigazgató, illetve mint szerkesztő, majd a székesfehérvári Fehérvár Médiacentrum alapító hírigazgatója lett. Ezután a Kossuth Rádió Krónika című műsorának vezető szerkesztője lett.
    

A rádiós műsorvezető, szerkesztő 2006-ban nívódíjat kapott, majd 2013-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg a magyar kultúrában végzett munkájáért. 2015. november 11-én Polgármesteri Elismerő Érmet kapott Cser-Palkovics Andrástól, Székesfehérvár polgármesterétől.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Vonatok és az Álomélet stockfotóból című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Luca Guadagnino: Vadászat után
Damian Kocur: Kitörés előtt

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
színház

Szabó Magda Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés