bezár
 

film

2016. 02. 28.
Magyar különdíjas a zágrábi dokumentumfilm fesztiválon
Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A ZagrabDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon különdíjat kapott a magyar Reményvasút című egész estés dokumentumfilm. Nemzetközi kategóriában Nagy pecsét-díjat nyert a kínai Költő üzleti úton című alkotás, regionális kategóriában pedig ugyanezt a díjat a "4.7" című horvát dokumentumfilm kapta meg - olvasható a fesztivál honlapján, a www.zagrebdox.neten.

A régióból érkező különdíjas filmet Trencsényi Klára rendezte. Első egészestés dokumentumfilmje, a Reményvasút a felszínen a budapesti Gyermekvasútról szól, ám valójában egy szívbemarkoló drámát ábrázol az ott dolgozó, hátrányos helyzetű fiatalokról.

prae.hu

A különdíjért járó elismerést Trencsényi Klára rendező és Ugrin Julianna producer vette át Zágrábban szombaton este.

Nemzetközi kategóriában Ju Anqi rendezésében a kínai Költő üzleti úton című alkotás vitte el a Nagy pecsét-díjat. A zsűri döntését azzal indokolta, hogy a film saját igényes formájában merész, vizuálisan eredeti és lenyűgöző, továbbá nagyon eredeti művészi elképzelés, amely az utóbbi évtizedek kísérletezései után, kiszélesítette a dokumentumfilmről kialakult eddigi elképzelést.

A "4.7" című horvát dokumentumfilm regionális kategóriában kapta meg Nagy pecsét-díjat. Duro Gavran filmje lenyűgöző bemutatása egy volt alkoholista küzdelmeinek a gyógyulás felé vezető úton.

A 12. nemzetközi fesztiválon, amely a dokumentumfilmesek legnagyobb délkelet-európai rendezvénye, 51 alkotás indult a ZagrebDox díjaiért, közülük 24 külföldi, 27 a régióból érkezett. Összesen 160 alkotást mutattak be a világ minden tájáról.

Nenad Puhovski, a fesztivál igazgatója elégedetten nyilatkozott az idei felhozatalról, amely - mint fogalmazott - sokkal színvonalasabb volt, mint a tavalyi. Szerinte kiemelkedően jó minőségű, témákban és megközelítésekben gazdag filmek vettek részt a seregszemlén, a szűri pedig valóban értékelte az eredetiséget, a művészetet és a kreativitást. A hagyományokhoz híven vasárnap a Best of Fest keretén belül az összes olyan filmet levetítik, amely díjban részesült.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tudósítás a 17. KAFF Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról
Gia Coppola: Az utolsó táncosnő
Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei

Más művészeti ágakról

Anna Llenas Színszörny-sorozatáról, Labirintus kiadó
gyerek

Szombaton rendkívüli gyereknapot hirdet
art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés