bezár
 

színház

2016. 02. 29.
Szent Márton előtt tiszteleg a Weöres Sándor Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ősbemutatóval tiszteleg Szent Márton születésének 1700 évfordulóján a szombathelyi Weöres Sándor Színház: Szombath András Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást című drámáját szombaton este mutatja be a társulat - közölte hétfőn sajtótájékoztatóján Jordán Tamás a teátrum igazgatója, a premier előtt álló darab főszereplője.

Emlékeztetett arra, hogy Szombathely önkormányzata 2014-ben nyílt drámapályázatot hirdetett, amelyre 48 pályamű érkezett be, ezek közül választotta ki a zsűri az öt legjobbat. Közülük Szombath András művét találták a legalkalmasabbnak arra, hogy a jubileumi év kiemelkedő eseményeként Szent Márton szülővárosában színpadra is állítsák.
    

Szkéné színház

A darabban Szent Márton elszántan és ellentmondást nem tűrően száll szembe a meggazdagodással, a fényűzéssel és az elvilágiasodással, bizonyítékát adva annak, hogy az ember életében a hit mindennél fontosabb - mondta Jordán Tamás.
    

Babarczy László, a darab rendezője kifejtette: Szombath András darabja a katolikus egyház sorsfordító éveit dolgozza fel, amikor az államvallássá vált kereszténység próbálja megtalálni a helyét a császári hatalom partnereként.
    

Ez a helyzet szavai szerint a darabban valós és életszerű konfliktusokhoz vezet, vannak ugyanis, akik meg akarják tartani az egyház függetlenségét, míg mások inkább alkalmazkodnának az új, hatalminak nevezhető helyzethez és saját vágyaik kielégítésére használják fel azt.
    

A szerző úgy fogalmazott: Szent Márton életének egy kevéssé ismert részletét mutatja be a egy olyan történetben, amelynek főhőse kudarcokat is átél, de szavai szerint éppen ezek a kudarcos helyzetek mutatnak rá igazán azokra a belső értékekre amelyeket magában hordoz. Szombath András szólt arról is: a drámapályázat nagy lehetőség a számára, hiszen ez az első darabja, amelyet színházban bemutatnak.
    

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte: a jubileumi év rendezvényeinek a tisztelgés mellett az a célja, hogy mindenkiben tudatosuljon: 316-ban Európa legnépszerűbb védőszentje az ókori Savariában, a mai Szombathelyen született. Szent Márton életének példája, mindazok az értékek, amelyeket az ő nevéhez kötünk - igazságosság, tolerancia, szolidaritás, segítségnyújtás - európai értékek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek

Más művészeti ágakról

Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés