bezár
 

art&design

2016. 03. 09.
Honfoglalás-kiállítás Nyíregyházán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar honfoglalás korába kalauzolja el az érdeklődőket az Árpád népe - Gyula népe elnevezésű kiállítás, amelyet március 11-én, pénteken nyitnak meg a nyíregyházi Jósa András Múzeumban - közölték a szervezők pénteki sajtótájékoztatójukon a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

Bene János, a nyírségi közgyűjtemény igazgatója kiemelte, hogy a május 8-ig nyitva tartó tárlaton bemutatják azokat a leleteket, amelyek az ásatások során kerültek elő az Alföldön.
    

prae.hu

Hozzátette: a már több városban bemutatott kiállításnak kísérő rendezvényei is lesznek, a nyitónapon honfoglalás kori viseleteket ismertetnek, továbbá kézműves foglalkozást tartanak, az egykori íjászatról Mónus József, többszörös távlövő világbajnok is tart előadást.
    

A későbbi napokon múzeumpedagógiai foglalkozásokat rendeznek, szombatonként pedig tarsolylemezeket, hajfonatkorongokat, edényeket és nyílhegyeket is készíthetnek majd a "Honfoglalkoztató Műhelybe" látogatók.
    

Jakab Attila, az intézmény régészeti osztályának vezetője elmondta, hogy március 22-én a honfoglaló és a sztyeppei műveltség kapcsolatáról, április 5-én a kor Felső-Tisza-vidéki életéről, valamint április 12-én az algyői honfoglalás kori temetőben talált leletekről, illetve április 26-án a honfoglaló elit életéről is hallható előadás.
    

Madaras László régész, a kiállítás kurátora a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szolnoki Damjanich János Múzeum Árpád népe - Gyula nép című kiállítását számos magyarországi városban bemutatták már, eddig több mint százezren tekintették meg az ásatások során talált honfoglalás kori leleteket.
    

A tárlat anyagát öt múzeum leletanyagából válogatták össze, láthatók például a kétpói lovas sírból előkerült aranyak, továbbá ritkaságnak számító díszített és díszítés nélküli ezüstcsészék, aranyövek, bronzcsatok, az utóbbiak között a valamikori törzsfőnökök viseletéhez tartozó oroszlános csat is.
    

A női viselet ékköveinek számító aranyozott ezüst, vagy vörösréz hajfonatkorongokat szintén bemutatnak. S megtekinthető az egyetlen olyan tárgy is, amelyen hiteles rovásjel található. Fegyverek, szablyák, nyílcsúcsok szintén láthatók, valamint a lovak honfoglalás kori kantárdíszei, zablái, kengyelei és övveretei is.
    

A régész külön hangsúlyozta: nem csak a felnőtt látogatóknak, hanem a gyermekeknek is készítettek katalógust a kiállított tárgyakról, hogy hiteles információkhoz juthassanak a magyar honfoglalás idejéről.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Interjú Molnár Judit Lillával
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához

Más művészeti ágakról

Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés