bezár
 

színház

2016. 05. 04.
Filozófiát és idegtudományt ötvöző táncdarab érkezik a Trafóba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Filozófiát és idegtudományt egybeolvasztó táncelőadással érkezik Budapestre a holland Arno Schuitemaker, akinek While We Strive című koreográfiáját csütörtökön és pénteken láthatják az érdeklődők a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Schuitemaker a műszaki pályáját elhagyva lett koreográfus, és közben több tudományágba is belevetette magát. A fénnyel, hanggal és mozgással manipuláló While We Strive című koreográfiájában három táncos szüntelen mozgása ingázik a békét árasztó nyugalom és a kirobbanó dinamika között - olvasható a Trafó MTI-hez eljuttatott közleményében.
    

A költői és egyben nyers produkció a közönség tagjainak érzékszerveivel játszik, valamint idő- és térérzékelésüket is megváltoztatja. A táncosok mellett a fény és a hang is markáns szerepet kap az előadásban. A darab bejárta már Európát, 2013-ban az Aerowaves fesztivál közönsége előtt is bemutatkozott.
    

Arno Schuitemaker fiatal, friss energiákkal robbant be a kortárs táncba és vívta ki az egyre nagyobb szakmai figyelmet. Kíváncsisága, érdeklődése újabb és újabb formák felé sodorja, és bár a test áll gondolkodásának középpontjában, mozgásnyelve egyszerre földhöz ragadt és elemelkedett. Előadói és nézői között szoros kapcsolatot teremt, munkái frissek és mélyek.
    

Mostani előadásához idegtudományi kutatásokat is végzett, hogy egy valóban minden érzékre ható produkciót hozhasson létre - áll a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon
A Mester és Margarita a Katona József Színházban
A Cicikrisztus (NippleJesus) című előadás az Apolló Galériában

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés