bezár
 

színház

2016. 06. 22.
Cseh-magyar színházi és zenei fesztivál a Zsámbéki Rakétabázison
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tíz színházi előadás Csehországból, Erdélyből és Magyarországról, öt koncert, szabadtéri mozi, workshopok - többek között ezeket a programokat kínálja a Zsámbéki Rakétabázison első alkalommal megvalósuló Y.EAST fesztivál. A cseh-magyar színházi és zenei találkozót június 30. és július 3. között rendezik meg az egykori katonai bázison.

A helyszín sokéves története során első alkalommal lesz módjuk a látogatóknak ott tölteni az éjszakát is - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
    

A fesztivál a négynapos belépők és a napijegyek mellett lehetőséget kínál sátorozásra is.
    

A színházi program szervezői a fiatal színházi generáció alkotásait helyezik a középpontba. A fesztiválon Csehországból többek között a Szigorúan titkos, avagy durván erkölcstelen című projekt alkotói vesznek részt, akik tavaly a Katona József Színházban megrendezett Csekkold! fesztiválon mutatkoztak be. Az előadást nemcsak a közönség, hanem a kritika is jól fogadta. A csapat Mickey Mouse halott című, új szerzői projektje az álmok és rémálmok világába kalauzolja a nézőket. A Szentföld című, többszörösen díjazott előadás fekete humorral reflektál a vallási fanatizmus és a közel-keleti konfliktus témájára.
    

Erdélyből két vígjáték érkezik: a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió az ír Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabjával, a csíkszeredai Csíki Játékszín pedig az Isteni színjáték, avagy című szerzői előadással.
    

A fesztiválon további hat vendégelőadásra, illetve cseh és magyar zenekarok koncertjeire, filmvetítésekre és egyéb kísérő programokra is várják a közönséget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
A Mester és Margarita a Katona József Színházban
Körtánc a Marczibányi Téri Művelődésiközpontban

Más művészeti ágakról

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés