bezár
 

építészet

2016. 07. 14.
Kiállítás nyílt a svájci Gotthárd-bázisalagút építésének történetéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A majdnem 17 évig épült, 57 kilométer hosszú svájci Gotthárd-bázisalagút építésének történetéről Gottardo 2016 címmel nyílt kiállítás csütörtökön Budapesten a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben.

 A svájci nagykövetség szervezésében megvalósuló tárlat a világ leghosszabb vasúti alagútjának történelmi, gazdasági és technológiai vonatkozásaiba vezeti be a látogatót informatív és szórakoztató módon - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
    

prae.hu

Bemutatják az építkezéssel kapcsolatos legfontosabb ismereteket, valamint a különféle technológiai kihívásokra adott mérnöki megoldásokat. A fotókkal illusztrált tárlatnak része egy modellvasút is.
    

A kiállításon kiderül többek között, hogy a júniusban átadott alagút építésnél 28,2 millió tonna sziklát termeltek ki, amelynek egy jelentős részét beton formájában visszaépítették a hegybe. A Gotthárd-bázisalagút nem csupán a valaha épült leghosszabb, de egyben a világ legmélyebb vasúti alagútja is. A szeptember 28-ig látható, fotókkal illusztrált kiállításnak része egy modellvasút is.
    

Az Alpokon átvezető vasútvonal a svájciak precizitását, vállalkozói, innovációs készségét és a vasút megbízhatóságát jelképezi.
    

Mint írják, csaknem 2600, számos országból érkezett szakember adta tudását a projekthez.
    

A vasúti kerékgyártás úttörőjét, Ganz Ábrahámot különösen szoros kapcsolat fűzte a vasúthoz; ezért lett a Gotthárd-alagutat bemutató kiállítás budapesti helyszíne a svájci származású iparos egykori öntödéje, a mai Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény.
    

A múzeum a Grand Tour of Switzerland Magyarországon interaktív térkép egyik helyszíne is, ami a svájci nagykövetség egyik legfontosabb programja ebben az évben - írták a tájékoztatóban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Filip Rybkowskival
építészet

Interjú Monika Karczmarczykkal
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Celine Song: Többesélyes szerelem
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés