bezár
 

építészet

2016. 09. 30.
Gimnázium épül Veresegyházon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hamarosan megkezdődik és jövő szeptemberig be is fejeződik Veresegyház első gimnáziumának építése, a kivitelezés költségeit fele-fele arányban az önkormányzat és a váci egyházmegye viseli - közölte a Pest megyei település polgármestere az MTI-vel.

Pásztor Béla (független) elmondta, hogy a négyosztályos gimnázium zöldmezős beruházásként a város északi részén kap helyet. Az épület tervei már elkészültek, a kivitelezőt azonban még nem választották ki.
    

prae.hu

A beruházás nettó 720 millió forintba kerül, ezt 50-50 százalékban a helyi önkormányzat és a váci katolikus egyházmegye állja, míg a berendezés, a felszerelés és a működtetés költségeit az egyház vállalta magára - tette hozzá.
    

A polgármester tájékoztatása szerint a rohamosan gyarapodó településen ez lesz az első középiskola, építése az évről évre növekvő gyermeklétszám miatt vált halaszthatatlanná. A munkálatok hamarosan megkezdődnek, s alig egy év alatt be is fejeződnek, hogy 2017 szeptemberében elindíthassák az első két osztályt.
    

A gimnázium nem csak helyből fogad majd tanulókat, de túljelentkezés esetén a veresegyházi fiataloké lesz az elsőbbség - jelezte Pásztor Béla.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Kritika a Skin of Glass című filmről
építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Interjú Merényi Dáviddal

Más művészeti ágakról

Interjú Szabó Imola Juliannával, a MáSzínház Ha, én… című előadásáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
Marie Jacquot és a Bécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a Musikvereinban
színház

Sétálószínházi Kékszakállú-adaptáció az Anyaszínháztól és az RS9 Színháztól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés