bezár
 

film

2016. 11. 04.
A 20. Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál győztesei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az október 25. és 30. között megrendezett Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon rengeteg értékes, művészileg és társadalmi szempontból is érdekes és fontos filmet tekinthettek meg a rendezvény látogatói, a díjazott legjobb alkotásokat pedig szekciónként más-más szakosodott zsűri választotta ki a hatalmas (közel kétszázra rúgó) filmtömegből.

6 nap, több száz film 62 országból, 4500 látogató, 1068 filmes, 181 vetítés és közel 80 kísérő program, számos premier, összesen 40000 regisztrált mozinéző. Ez a Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (IDFF) számokban. A szervezők kitettek magukért e neves évforduló alkalmából, és a parányi helyi kezdeményezésből (1997-ben néhány jihlavai nyelvész hallgató vetette fel a fesztivál ötletét) jelenetős nemzetközi eseménnyé duzzadó rendezvényen kora reggeltől akár hajnalig elfoglalhattuk magunkat a jobbnál jobb dokufilmek nézése mellett a mesterkurzusokon és szakmai beszélgetéseken való részvétellel.

A centrumban persze a hét versenyszekció (Opus Bonum, Between the Seas, Czeh Joy, First Lights, Fascinations, Short Joy, Fascinations Exprmntl.cz) művei álltak, melyek Csehország mellett a világ minden tájáról képviseltek országokat és régiókat (többek között Magyarországot is, mivel olyan nevek és alkotások tűntek fel a különböző vetítéseken, mint az experimentális dokumentumfilmmel, a Non-places: beyond the infinite-tel induló Lichter Péter vagy a fülöp-szigeteki Alyx Ayn Arumpac Beast című rövidfilmje a hortobágyi szürkemarhákról).

A szekciókat a demokratikusabb értékelés végett más-más zsűri felügyelte. A 2016 legígéretesebb dokumentumfilmjeit felvonultató Opus Bonum szekció kínálatát mondjuk pont csak egy filmszakmabeli, Chantal Akerman alkotótársa (vágója), a San Francisco-i Claire Atherton bírálta, de a többi versenyrészleg esetében több, különböző országból és területről származó ítész döntött az adott kategória legjobbjáról. A Between the Seasben többek között például a japán zeneszerző, Maiko Endo, a belga filmkritikus, Domenico La Porta és Audrius Stonys litván rendező válogattak a legjobb kelet-európai címek közül. Az experimentális dokumentumfilmekkel foglalkozó Fascinations, illetve a cseh kísérleti filmekre fókuszáló Exprmntl.cz szekcióban az izraeli videoművész, Guli Silberstein és Dana Wander-Silberstein építész néztek non-stop radikális avantgárd műveket. Az elsőfilmesekre koncentráló First Lightot mások mellett David Dinnel filmrendező, Wood Lin filmkritikus és fesztiválszervező és Gertjan Zuilhof holland történész, programszervező szemlézték. A rövidfilmes Short Joyt a Vosto5 nevű ötfős cseh előadóművész-csoport felügyelte, s értékelték a Jihlava IDFF Czeh Joy szekciójának filmjeit. S a Czeh Joy, a legjobb cseh dokumentumfilmeket tömörítő szekció kitüntetett, különleges pozícióját jelzi, hogy a profik (többek között Jan Bušta játékfilmrendező és animátor, Matěj Kolář előadóművész és tanár vagy Kamila Zlatušková producer és író) mellett az öt középiskolai tanulóból álló Students Jury (Diákzsűri) díjazta a legkiemelkedőbbnek tartott alkotást. (A diákok egyébként más szekciók kapcsán is felszólaltak – lásd alább.)

Spectres are haunting Europe

A versenyszekciókon kívül az úgynevezett Industry Programme, azaz a szakmabeliek fórumain résztvevő alkotók (Martin Kollár, Lidija Zelovic) között osztotta ki az Institute of Documentary Film a legjobb közép-kelet-európai filmnek járó Silver Eye-díjat. S természetesen életműdíjakat és közönségdíjat is megszavaztak a Jihlava IDFF-en, illetve még a legjobb fesztiválposzterre is lehetett voksolni a rendezvény ideje alatt.

De lássuk, kik is lettek a konkrét győztesek! A zsűrinek nehéz dolga volt, ezt jelzi a tény, hogy sok esetben különdíjat vagy megosztott díjakat adtak át, annyira erős volt a mezőny. Az Opus Bonum szekcióban, azaz 2016 legjobb dokujait felvonultató részlegben a Maria Kourkouta és Niki Giannari rendezésében készült görög-francia koprodukció, a Spectres are haunting Europe nyerte el a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. Nem véletlenül, hiszen a időszerű témával foglalkozott, a migránskrízist rögzítette testközelből, az Idomeni menekülttáborban, ahol kisebbfajta lázadás tört ki, az elkeseredett háborús menekültek és a görög rendőrök néztek farkasszemet. Claire Atherton, a döntéshozó így kommentálta ezt a fontos és elkeserítő dokumentumfilmet: „ebben a filmben a legnagyobb tisztelettel és érzékenységgel ábrázolják a jelenleg is íródó történelmet, megidézve a múltat és kérdést szegezve a jövőnek”.

A Spectres are haunting Europe mellett Claire Atherton külön elismerésben részesítette a spanyol Aitziber Olaskoaga Smiling on the Phone című rövid dokuját, mely „légy a falon” módszerrel, direct cinema stílusban követi egy telefonközpont mindennapjait, illetve a vevőszolgálatos Nike utolsó hetét. Ezzel a magányos, monoton, sokszor durva sértésekkel és megaláztatásokkal teli munkával állítja kontrasztba Aitziber Olaskoag a központ álláshirdetési propagandáját, mely ugyanakkor elvárja a lelkileg meggyötört telefonkezelőtől, hogy mindig pozitív, friss és kedves legyen. Remek, találó, ugyanakkor vérlázító társadalomkritika, megérdemli, hogy Claire Atherton külön megemlékezett róla.

Smiling on the Phone

A következő győztesről elmondhatjuk, hogy díjak szempontjából a fesztivál egyik legsikeresebb alkotása volt. Ugyanis a grúz Salomé Jashi The Dazzling Light of Sunset című munkája nemcsak a Between the Seas legjobb közép-kelet-európai dokufilmjének járó díjat nyerte el, hanem debütfilmként kitüntették a First Lights kategóriában is. Salomé Jashi műve a Smiling on the Phone-hoz hasonlóan minimalista, direct cinema stílusban, egy grúz kisvárosban figyel meg különböző társadalmi rítusokat (esküvők, temetések, politikai beszédek, gyermekszépségversenyek és így tovább). A rendezőnő semmi mást nem csinál, csak megmutatja azt a valóságot, melyet nem rendezvényszervezők állítottak be, így nem feltétlenül a legtökéletesebb, legjobb pillanatok lettek rögzítve. Ez persze nem tetszik mindenkinek, de ez Grúzia – állítja a The Dazzling Light of Sunset. Az önmagukban is érdekes, szerepkonfliktusokkal teli epizódok füzérét az utolsó jelenet húzza alá, kerekíti remek ideológiai dekonstrukcióvá, melyben a városatya beszél a kamerának arról a korábban rögzített nyersanyag megtekintése után, hogy mindezt nem szabadna megmutatni a világnak, mert rossz fényben tünteti fel a várost és a grúzokat. A zseniális mindebben pedig az, hogy ez nem a filmen vagy a film készítőjén, hanem az egyént megalázó és elnyomó rítusokon múlik. Azaz nem a The Dazzling Light of Sunsetet kéne újravágni, hanem a társadalmi-politikai rendszeren lenne szerencsésebb változtatni.

Külön elismerést kapott a Between the Seas szekción belül a Dialogue with Joseph című litván dokumentumfilm, melyet Elżbieta Josadé rendezőnő Yosef Yosade művészről, illetve az ő filozófiai témákat (ember és természet kapcsolata, médiumok közti átjárhatóság stb.) taglaló műveiről készített. A zsűri így indokolta döntését: „A film [a Dialogue with Joseph] a filmalkotó belső utazásaként értelmezhető, melyben a néző is részt vehet. Az eredmény a rendező intim portréja művész édesapjáról, mely tájfelvételek és festmények párbeszédéből áll össze. Josadé költői stílusa kiváltképp ígéretes, így a zsűri bátorítja őt, hogy ezen az úton haladjon tovább”.

The Dazzling Light of Sunset

A First Lights szekcióban is a The Dazzling Light of Sunset lett a nyertes, ám ebben a részlegben sem maradtak el a különdíjasok. Egyből két filmet is kiemeltek a grúz rendezőnő alkotása mellett: a szakmai zsűri a Sea Tomorrow című kazahsztáni dokut, míg a diákzsűri Nino Gogua első egészestés dokumentumfilmjét, a The Thingst tartotta kiemelkedőnek. A Sea Tomorrow a rohamosan apadó Aral-tó pusztulásával és megmentésére tett kísérletekkel foglalkozik, és fiatal rendezője, Katerina Suvorova ízlésesen, didaktikus kijelentések és tolakodó szimbólumok nélkül kapcsolja össze országa, a posztszovjet Kazahsztán régi kultúrájának ideiglenes eltűnését, majd a Szovjetunió összeomlása utáni újjáéledését a közel-keleti tenger sorsával.

A The Thingsben pedig szintén a közelmúlt kerül centrumba, Nino Gogua a 10 éve megszállt orosz területeken azóta is táborokban várakozó, hazatérni vágyó hontalanokkal, illetve egykori életükre emlékeztető, magukkal hozott tárgyakkal foglalkozik, melyek immáron túlmutatnak elsődleges funkciójukon, a kollektív emlékezet részévé váltak. „A háborús tapasztalatokat kívántuk átadni a nézőnek egy különleges perspektívából, hogy az emberek ne csupán statisztikákkal, hanem valós személyekkel találkozzanak, hogy ne csak érdekességeket olvassanak, hanem résztvevő megfigyelővé váljanak, s hogy elgondolkodjanak azokról a dolgokról, melyek mindannyiunkhoz kötődnek – a hozzánk tartozó tárgyakról” – nyilatkozta Nino Gogua rendező.

Sea Tomorrow

A rövidfilmes Short Joy szekcióban a Vosto5 tagjai a svéd alkotópáros, Maximilien Van Aertryck és Axel Danielson 16 perces humoros dokuját, a Ten Meter Towert találta a legkiválóbbnak a felhozatalból. A Ten Meter Towerben amatőr úszók a főszereplők, akik ügyetlenül próbálkoznak műugrással és a profik egyéb technikáinak leutánzásával. A humor mellett a zsűri a svéd rendezők művében a pszichológiai hitelességet kedvelte leginkább, minthogy alig negyedórában is hitelesen ragadja meg a sportággal kapcsolatos félelmeket és szakmai buktatókat – mindezt invenciózus vizuális stílusban.

A két kísérleti filmes szekcióban, a Fascinations-ben és az Exprmntl.cz-ben a Silberstein-zsűri a nemzetközi kategóriában a japán származású Daïchi Saïto kanadai experimentális dokuját, az Engram of Returninget, cseh részről pedig a De Potentia Deit, Ondřej Vavrečka 66 perces kísérleti filmjét jelölte meg a részlegek legjobbjaiként. Az Engram of Returning zseniális kísérlet az emberi idegrendszer és emlékezet bemutatására töredékes képekkel, inger- és memóriafoszlányokkal. A De Potentia Dei pedig tulajdonképpen egy hosszú filmes esszé, mely kollázsszerűen építkezik, és erős politikai töltettel bír, Dziga Vertov vagy Jean-Luc Godard „mozgóképi röpirataihoz” hasonlóan felszántja nézője gondolatait. Ebből és kísérleti filmhez képest hosszú játékidejéből következően Ondřej Vavrečka alkotása emberpróbáló, de kétségtelenül kreatív munka, mely szétfeszíti a dokumentumfilmes forma határait. „Egy intelligens és élvezetes film. Okosan provokálja nézőjét, hogy gondolkodjon művészetről, politikáról, társadalmi problémákról és a moziról” – kommentálta a zsűri a De Potentia Deit.

Engram of Returning

A Jihlava IDFF legkeresettebb – szinte mindig teltházas vetítéseket eredményező – szekciója volt a cseh dokumentumfilmekre koncentráló Czeh Joy, melyben több alkotást is díjaztak. A mezőny valóban nagyon erősnek bizonyult, s általában elmondható, hogy a cseh dokuk messze felülmúlják (formai és tematikai radikalizmusukat tekintve) Csehország konvencionális játékfilmjeit, mely többek között annak köszönhető, hogy kerülőutak és mellébeszélés nélkül céloznak meg kortárs cseh társadalmi-politikai problémákat.

A legjobb cseh dokumentumfilmnek járó díjat megosztottan kapta Tomáš Bojar és Rozálie Kohoutová műve, az FC Roma és Miroslav Janek Normal Autistic Film című alkotása. Az FC Roma remek, fontos és komplex alkotás, mely egy roma focicsapat történetén keresztül mesél a csehországi rasszizmusról, xenofóbiáról és a napjainkban odaát is riasztó ütemben erősödő nacionalizmusról. A film legabszurdabb momentuma, hogy a címszereplő csoportnak úgy kell könyörögnie a harmadvonalbeli „gádzsó” ellenfélnél egy meccsért, mivel a „normál csapatok” nem nagyon akarnak játszani a romákkal.

FC Roma

A Normal Autistic Film, mely a diákzsűri elismerését is elnyerte, Asperger-szindrómában szenvedő gyermekekkel és fiatal felnőttekkel foglalkozik. Miroslav Janek az autizmust nem neurológiai vagy pszichopatológiai betegségnek, hanem társadalmi jellegű kórnak mutatja be, melyben nem a tünetek, hanem az ezekkel járó szociális következmények, a kirekesztettség, a megbélyegzettség a legrosszabbak. A Normal Autistic Film szereplőinek ugyanis nincs olyan szerencséje, mint a Ben Affleck-féle A könyvelő főhősének, ők nem szuperképességként élik meg defektusukat, hanem az intoleráns társadalom céltáblájává válnak. A diákzsűri tagjait mélyen megragadta Miroslav Janek munkája, ezért tüntették ők is ki a Normal Autistic Filmet.

Szintén a Czeh Joy szekcióhoz tartozott Dagmar Smržová Love me if you canje, melyet a nézőközönség tartott az IDFF legjobb dokumentumfilmjének. Dagmar Smržová művének vetítésére szinte képtelenség volt bejutni izgalmas és aktuális témája miatt, s a díjazásból érzékelhető, hogy a fesztivál látogatói cseppet sem csalódtak a látottakban. A Love me if you can tabutörő alkotás, mely hatványozottan kényes témát taglal: nemcsak a szexualitásról beszél nyíltan, de a szexualitást a fogyatékkal élőkkel összefüggésben tárgyalja. Dagmar Smržová dokujának aktualitását pedig az adja, hogy más országok mellett a Cseh Köztársaságban is kezd elterjedni a fogyatékkal élők számára elérhető szexuális szolgáltatás. Dagmar Smržová vegyíti a klasszikus riportformát és a költői dokumentumfilmet, hogy a lehető leghumánusabb módon mutassa be az átlagember számára talán visszatetsző társadalmi problémát.

Love me if you can

A versenyszekciókon kívül Drahomíra Vihanovának osztottak ki egy életműdíjat „Contribution to World Cinema Award” címmel. Vihanováról tudni kell, hogy 1969-ben kezdte volna el játékfilmes karrierjét Szétlőtt vasárnap című modernista drámájával, ám az 1968-as „prágai tavasz” leverése utáni szigorításokkal eltiporták a rendezőnő társadalomkritikus filmjét, és derékba törték karrierjét. A Szétlőtt vasárnap betiltását követően az elhallgattatott Drahomíra Vihanová időről időre rövid dokumentumfilmekkel törte meg a csendet, és 1994-ig nem készített egészestés (játék)filmet. A Jihlava IDFF e bátor, de tragikus sorsú rendezőnő előtt tiszteleg a Contribution díjjal.

Már a győztes filmek is arról tanúskodnak, hogy a 20. Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál bivalyerős mezőnnyel büszkélkedhetett idén (is), de természetesen a többi alkotás, a versenyen kívüli szekciók, a kísérőprogramok, illetve az Industry Programme igen magas színvonalat képviseltek.

 

A Jihlava IDFF-ről és a többi alkotásról, programról bővebben beszámolóinkban olvashatnak az érdeklődők.

A képek a fesztivál hivatalos weboldaláról származnak, ahol megtekinthető a győztesek listája!

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Bogdán Árpád Gettó Balboa című filmje a 16. Verzió filmfesztiválon
Megemlékezés Sára Sándor rendező-operatőrről
Julian Fellowes: Downton Abbey

Más művészeti ágakról

Interjú Kovalik Balázzsal aktuális munkáról, a fiatalok lehetőségeiről, a szakma működéséről és helyéről Magyarországon
irodalom

A hétköznapok reménytelenségének bája A hétköznapok reménytelenségének bája
Lydia Davis: Az annyi mint, Libri, 2019.
Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad
színház

Játszma mindhalálig Játszma mindhalálig
Láthatáron Csoport: Hagyaték


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés