bezár
 

színház

2017. 01. 07.
Chilébe utazik a Proton Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Chilébe utazik a Proton Színház: a Mundruczó Kornél rendezte Frankenstein-terv című előadást január 11. és 17. között a Santiago a Mil fesztiválon játsszák.

A Proton Színháznak ez lesz az első dél-amerikai fellépése, a Frankenstein-terv című előadásnak pedig a 21. külföldi meghívása.

A darab tíz évvel ezelőtti bemutatója óta jártak már többek között Athénban, Berlinben, Brüsszelben, Krakkóban, Párizsban és Szöulban is - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Santiago a Mil fesztivál Chile legnagyobb művészeti seregszemléje, amelynek programján a Proton Színház előadása mellett szerepel többek között a berlini Schaubühne két, Thomas Ostermeier rendezte produkciója, Jérome Bel Gala című előadása - amely márciusban Budapesten, a Trafóban is látható lesz -, továbbá bemutatkozik a fesztiválon Wim Vandekeybus belga koreográfus és társulata, az Ultima Vez.

A 2007-ben bemutatott Frankenstein-terv központi kérdése, hogy mit tehet és mit nem tehet a "más ember" ezen a helyen, ahol mi, a többség fogalmazzuk meg kényszerűen, hogy mi is a másság napi érdekeink, lakóhelyünk és adott pozíciónk, sikerünk és sikertelenségünk tükrében. Az előadás azt a mechanizmust mutatja be fájó és nagyon is valóságos, aktív módon, amelyben minden idegenkedés megfogan - olvasható a produkció ismertetőjében.

Emlékeztetnek arra, hogy Mundruczó Kornél gyakran speciális helyszínre készített színházi munkái rendre szakmai és közönségsikert aratnak. "A magyar Proton Színház darabja egy konténerben játszódik. A Frankenstein-terv műfaji kavalkád: politikai mese, melodráma, véres krimi, mozi a színházban (...) ahol a váratlanság élménye mindent legyőz" - idéznek a közleményben egy kritikából.

A Frankenstein-terv című darab január 14-én, 15-én és 16-án szerepel a chilei fesztivál programján, Budapesten várhatóan májusban látható újra.

Az előadásról bővebb információ a http://protontheatre.hu/hu/eloadas/frankenstein-terv linken található.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
A Mester és Margarita a Katona József Színházban
színház

80 éves Demjén Ferenc

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
építészet

A lakozási válságról
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés