bezár
 

színház

2017. 02. 17.
Abszurdia - Közös produkcióban a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy elképzelt európai meseország, Abszurdia lakóinak sajátos viszonyaiba enged bepillantást groteszk humorral és naiv lírával a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója, melyet pénteken mutatnak be a Tisza-parti városban.

Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője, a darab koreográfusa elmondta, az együttes történetében több produkció is akadt, amely ironikus hangvétellel, humorral reflektált a körülöttünk zajló élethelyzetekre, társadalmi problémákra. Ilyen volt 1996-ban a Homo ludens, melyet 16 évig játszott a társulat és a Homo hungaricus 2009-ben, mely egy falusi történetbe bújtatva mesél a 20. századi magyar sorsról.
    

Az Abszurdia egy elképzelt társadalom képét rajzolja föl, a közönség ráismerhet azokra a viszonyokra, melyek a saját magyar valóságunkra is igazak. A darabnak nincs összefüggő cselekménye, a produkció elkészültének nehézségét is ez adta, az alkotók beszélgetései során választották ki azokat a szituációkat, melyek a színpadra kerülnek - közölte a koreográfus.
    

Bár a darab összességében lesújtó véleményt fogalmaz meg, a táncosok megpróbálják ezt vidám csomagolásban előadni, erős, "elrajzolt" képi világot létrehozva. A fehérre festett arcú, kopaszra maszkírozott, fekete öltönnyel, erős sminkekkel "uniformizált" művészek a cirkusz hangulatát idézik meg, de mint egy jó bohóc, az igazsággal játszanak - fogalmazott a táncművész.
    

Az egykori Szovjetunióban született Alfred Schnittke több mint hetven filmzenét szerzett, muzsikája nagyon jól szolgálja a darab hangulatát. A produkcióhoz felhasználták egy kifejezetten balettnek írt művét és a Clowns und Kinder című filmhez szerzett zenéjét - mondta Juronics Tamás.
    

A darabot a március 1-jén, a Budapest Táncfesztiválon mutatják be a Müpában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Interjú a Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című darab kapcsán
Az orosz barát az Örkény Színházban
A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című előadás a Magyar Színházban
színház

A Punchdrunk Viola's room előadása Londonban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
Musica Moralia a Dugattyúsban
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés