bezár
 

zene

2017. 07. 21.
Augusztus elején rendezik a kecskeméti dzsesszfesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztus 3. és 6. között rendezik meg a kecskeméti dzsesszfesztivált, amelynek négy napja alatt öt színpadon több mint száz zenészt láthat és hallhat a közönség - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Ittzés Tamás, a fesztivál főszervezője, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője elmondta, hogy több mint hetven koncertet tartanak a fesztivál négy napja alatt.
    

prae.hu

A fesztivált augusztus 3-án, csütörtökön a Bolyki Brothers, a ragtime zongora kanadai királynője, Mimi Blais és a svájci Marco Marchi & the Mojo Workers koncertjei nyitják. A fellépők között olyan világsztár is megtalálható, mint a világ legjobb bendzsósaként számon tartott japán Ken Aoki. A házigazda Bohém Ragtime Jazz Band mellett színpadra lép a Kecskemét Jazz Orchestra és a Hot Jazz Band is.
    

A főszervező kiemelte, hogy a Kecskeméten található mesterséges tó partján tartják a rendezvényt, amelyet "úgy aposztrofálunk, hogy családi fesztivál a vízparton".
    

Ittzés Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a sokszínű zenei program mellett számos más kísérőrendezvény is lesz: a gyerekeknek akár egész napos elfoglaltságot biztosító játéksziget mellett a fesztiválon rendezik meg az országos dzsessz műveltségi vetélkedő döntőjét, de lesz futóverseny, veteránautó-bemutató és swingtanítással is várják a közönséget.
    

Hozzátette, hogy idén sem marad el a fellépők közös koncertje és lesz jam session is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről

Más művészeti ágakról

Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés