bezár
 

zene

2009. 04. 02.
Először turnézik szülőföldjén Lajkó Félix
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először turnézik szülőföldjén, a Vajdaságban Lajkó Félix hegedűművész, aki fellépéseinek sorát Szabadkán kezdi meg szombaton, majd Verbászon és Újvidéken folytatja a koncertezést. A turnén a Magyarországon már kiadott A bokorból című új lemezét mutatja be a zeneművész.

prae.hu

A Vojvodina Tour elnevezésű koncertsorozat előtt a Magyar Szó című vajdasági napilap közölt interjút a hegedűművésszel. Lajkó Félix a Magyar Szónak elmondta, hogy a lemez anyagát a palicsi erdőben vették fel - ezért a lemez címe - és a helyszínekre, időpontokra utalnak a számok címei is: A gödörből, Ebéd után, Nyárfák alatt. A lemezt Lajkó Félix Brasnyó Antal brácsás kíséretével készítette el.

A "hazai pályán" kezdődő első turné a két-három koncert utáni szünetek miatt a nyáron is tart majd. Az új lemezt máshol is hallhatja a közönség, áprilisban Észtországban és Bécsben is. A tavasz folyamán pedig erdélyi turnét is terveznek Lajkó Félixék, július elején pedig New Yorkban játszanak, miközben a Vojvodina Tour során biztosan fellépnek még Bácson, Versecen, Zentán, Zomborban és a 34 éves Lajkó Félix szülővárosában, Topolyán is.

nyomtat

További írások a rovatból

Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Einstürzende Neubauten az Akváriumban

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
A kripli a Centrál Színházban
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés