bezár
 

irodalom

2017. 09. 21.
Magyar irodalmárok a Zygmunt Haupt-fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kelet-galíciai kultúrát megörökítő 20. századi emigráns lengyel írónak, Zygmunt Hauptnak szentelt irodalmi fesztivál kezdődik csütörtökön a dél-lengyelországi Gorlicében, az eseményen fellép Bodor Ádám író és Pálfalvi Lajos irodalomtörténész.

A fesztivált idén harmadik alkalommal szervezik meg. A Magyarországon is népszerű lengyel író, Andrzej Stasiuk kezdeményezésére 2015-ben indult irodalmi rendezvény célja, hogy szélesebb közönség számára újból felfedezzék Zygmunt Haupt (1907-1975) életművét.
    

prae.hu

A Lengyelországban több műve révén ismert Bodor Ádám szerzői estjét pénteken tartják meg Andrzej Stasiuk közreműködésével. A műsor elnevezése - Végnapok - Bodornak a Verhovina madarai című, lengyelül 2014-ben megjelent regényére utal.
    

Pálfalvi Lajos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Közép-Európa Intézetének vezetője szintén pénteken a Haupt-életmű lengyel kutatóival együtt A geopoetika és az emigráció elnevezésű pódiumbeszélgetésen vesz részt.
    

A Haupt-fesztivál pénteki programjait a Göncölszekér együttes koncertje zárja, ezen az Izrael földjén című lemezen megjelent, Paul Celan, Nelly Sachs és Oszip Mandelstam verseire komponált dalok hangzanak el.
    

A fesztivál magyar műsorait a lengyelországi magyar évad keretében rendezik meg.
    

Zygmunt Haupt írói pályája kezdetén, a múlt század 30-as éveiben az akkor Lengyelországhoz tartozó Lemberg irodalmi életében volt tevékeny. A második világháború kitörése után, 1939-ben magyarországi lengyel menekültként Franciaországba jutott el, az ott formálódó lengyel hadseregbe lépett be. 1946-ban az Egyesült Államokban telepedett le. Az ott keletkezett, emigrációs lengyel folyóiratokban közölt elbeszéléseiben egyedülálló poétikával felidézte az egykori kelet-galíciai térség kulturális sokszínűségét. Lengyelországban csak az utóbbi években adták ki műveit.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bódi Péter Hexagon című regényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 17. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 16. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 14. számáról

Más művészeti ágakról

Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről
Phil Lord, Christopher Miller: A Hail Mary-küldetés
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés