bezár
 

színház

2018. 02. 20.
Komolyzene és családi musical a Proton Színház repertoárján
A Winterreise Fischer Lakásszínházában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Frankfurt és Berlin után újra Budapesten a Winterreise. December óta új helyszínre és új műfajba kalandozott a Proton Színház. A Proton Színház legújabb előadása 2018. február 20-án, 23-án és 27-én a FILC – Fischer Iván Lakásszínházában lesz műsoron. 

Mundruczó Kornél Franz Schubert dalciklusához készített videóinstallációt, amely Szemenyei János szólójával és Mocsári Károly zongorakíséretével kiegészülve alkot egy egységet. A koncertszínházi előadásban a zenés színész szakon végzett Szemenyei „oneman” estjén elhangzó dalok mögé Mundruczó az ember elhagyatottságáról, magányáról mesélő költői képeket komponált.

Szkéné színház

Az előadás szeptemberben a frankfurti Fremd bin ich… (Idegen vagyok…), a Schubert zenetörténeti kulcsművére épülő Winterreise Fesztiválon, majd decemberben a berlini HAU-ban vendégszerepelt. A komolyzenei est sikerét és aktualitását bizonyítja, hogy a meghívásoknak messze nincs vége, májusban a drezdai HELLERAU-ban, júniusban a Bécsi Ünnepi Heteken lesz látható.

Szemenyei János énekes és színész szerepek mellett már korábban is részt vett zeneszerzőként különböző produkciók létrehozásában, most pedig zenés műfajban debütált rendezőként. Kormos István méltán népszerű meséjét, a Vackort vitte színre. A Vackor nyomában családi musical szereplői Balla Eszter, Bánki Gergely, Gyabronka József és a Madách Musical Táncművészeti Iskola növendékei.

A mindig kísérletező Proton Színháznak a Madách Színház Stúdiójában látható előadásával nemcsak az új helyszín felfedezése, de a fiatal korosztály megszólítása is a célja volt.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


Más művészeti ágakról

A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés