bezár
 

színház

2018. 03. 21.
20. Tánc Fesztiválja Veszprémben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
20. Tánc Fesztiválja Veszprémben Huszadik alkalommal rendezik meg a Tánc Fesztiválját Veszprémben május 28. és június 3. között, 17 produkciót láthat a közönség a város öt pontján, kulturális intézményekben és köztereken egyaránt.

A rendezvény nyitónapján veszprémi tánccsoportok lépnek közönség elé a Hangvilla rendezvényközpont előtti téren. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház Abszurdia című, a társadalomról ironikus képet festő közös produkciója a Petőfi Színházban látható majd.

A Hangvilla színháztermében gálaműsort rendeznek finn, spanyol és koreai táncművészek közreműködésével. 18 esztendő után pedig ismét a fesztivál vendége a Pécsi Balett, a társulat a színházban lép fel május 29-én a Diamonds (Gyémántok) című esttel, amelyen Földi Béla Footsteps és Leo Mujic Diamond című koreográfiáját láthatja a közönség.

A rendezvény harmadik napján a Duda Éva Társulat és a Frenák Pál Társulat táncosai várják az érdeklődőket. A hónap utolsó napján pedig a Közép-Európa Táncszínház lengyel-magyar koprodukcióját és a Krakow Dance Theatre előadását láthatják az érdeklődők.

A fesztiválon fellép a próza és a mozdulat egyenrangúságát hirdető Forte Társulat valamint a Bozsik Yvette Társulat is. A záró produkciót a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett és modern tánc szakirányú végzős hallgatói mutatják be.

A kísérletező táncszínházi előadásoknak a Latinovits-Bujtor Játékszín ad otthont. Itt látható majd a Tünet Együttes, a TranzDanz, Fehér Ferenc és Grecsó Zoltán produkciói is.

Idén négy fiatal koreográfus is bemutatkozik a közönségnek. A fesztivál előrendezvényeként április 29-én, a tánc világnapján, veszprémi és környéki táncosok adnak műsort a Hangvillában és három nagyszínpadi táncelőadás is várja majd az érdeklődőket.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
Az Echo Teátrum A baba című előadásáról
Az Apáca show az Erkel Színházban
A Cicikrisztus (NippleJesus) című előadás az Apolló Galériában

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
építészet

A lakozási válságról
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés