bezár
 

art&design

2018. 05. 04.
Korniss Péter-kiállítás nyílik Prágában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Korniss Péter-kiállítás nyílik Prágában A Kossuth- és Pulitzer-emlékdíjas Korniss Péter fotóművész munkásságába nyújt betekintést a Prágában csütörtökön nyíló Az örökkévalóság utáni vágy című kiállítás.

Az Óvárosi Városháza kiállítóterében megrendezett tárlat a kortárs magyar fotóművészet kiemelkedő alakjának erőteljes, érzelmekkel teli alkotói életpályáját mutatja be, amely megörökíti a kelet-európai gyökereket őrző vidéket és a tradicionális élet törvényszerű változásait egyaránt - olvasható a KKM - Balassi Intézet csütörtöki közleményében.

prae.hu

Korniss Péter dokumentarista fotográfusként alapozta meg hírnevét, elsősorban a paraszti életforma és kultúra kelet-európai megörökítésével. Ez a téma életművének egyik vezérfonala lett és az 1967-ben készített első táncházas képeitől kezdve az utóbbi évek konceptuálisnak tekinthető, betlehemeseket vagy széki asszonyokat bemutató fotósorozatáig végigvonul képein. Az ingázó munkások életével 1979-ban kezdett el foglalkozni és több mint tíz éven keresztül kísérte nyomon Skarbit András mindennapjait. Ebből született A vendégmunkás (1979-1988) című sorozata, amely a magyar kortárs fotográfia egyik mérföldkövének tekinthető.

A vendégmunkásA csütörtökön nyíló prágai kiállítás öt fő szekcióban nyújt betekintést a fotográfus pályájába; A múlt (1967-1978); A vendégmunkás (1979-1988); A változás (1989-2016); A hagyomány (2005-2012); és A városban (2012-2017) témakörei jelennek meg.

Az újságírói, pedagógiai és kurátori munkájában is nemzetközi ismertségnek örvendő fotóművészt speciális kapcsolat fűzi Csehországhoz, különösen Prágához, hiszen húsz éven át volt a Czech Press Photo nemzetközi zsűritagja és egyedüli alkotóként 2014-ben átvehette a Czech Press Photo életműdíját a verseny zsűrijében elvégzett több évtizedes munkájának elismeréseként.

A június 28-ig látható tárlat a Czech Top Photo, Prága Város Önkormányzata, a Prágai Magyar Intézet és a Várfok Galéria együttműködésével valósult meg, a kiállítás védnöke Prága főpolgármestere és Magyarország prágai nagykövete. A tárlat kurátora Daniela Mrázková cseh művészetteoretikus és fotókritikus.

A fotók a Várkert-galéria, illetve a Moly oldaláról származnak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés