bezár
 

színház

2018. 05. 27.
A Pesti Magyar Színházban vetítik le a Holnap tali! évadzáró részét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Pesti Magyar Színházban vetítik le a Holnap tali! évadzáró részét Különleges eseményre készül a Pesti Magyar Színház és a közmédia vasárnap este, ugyanis a teátrumban, az évad utolsó Sun City című musical előadása után levetítik a közmédia Holnap tali! című websorozatának évadzáró musicalepizódját.

 "A sorozat producere, Kirády Attila megkérdezte, hogy megrendezem-e az utolsó részét az évadnak. Azt feleltem, hogy boldogan, ha ebből csinálunk egy szűk egyórás musicalfilmet" - fejtette ki a sorozat alapján készült Sun City musicalt is rendező Szente Vajk.

Szkéné színház

Elmondta, az ifjúsági történet szereplői éppen az érettségire készülnek és mivel ez egy realisztikus cselekmény, idegenül hatott volna, ha a fiatalok hirtelen énekelni kezdenek. Ezért ki kellett valamit találni, ami elrugaszkodik a valóságtól.

Az érettségit és az évzárót követően a fiatalok ebben a részben arról kezdenek fantáziálni, hogy milyen lesz az életük 10 év múlva. "Egyszer csak átkerülünk 2028-ba, a két főszereplő esküvőjére, ahol az egész epizód játszódik majd ármánnyal, fordulatokkal, szerelemmel és humorral fűszerezve" - árulta el a rendező. Hozzáfűzte: ez már olyan helyszín, ahol könnyen megszólalhat a zene.

Szente Vajk elmondta azt is, hogy a prózai jelenetek egy-egy dalba futnak majd ki, de alapvetően a cselekmény és egy egészen egyedi képi világ határozza meg az évadzáró epizódot.

A különleges filmben felcsendülő dalok a Sun Cityből is ismert nóták lesznek, amelyeknek szövegét Szente Vajk írta Johnny K. Palmer dalaira, a koreográfiákat pedig a színpadi műhöz hasonlóan Túri Lajos Péter alkotta meg.

A rendező elmondta, hogy a Pesti Magyar Színházban az évad utolsó előadását a szokásokhoz híven egy közönségtalálkozó követi majd, ezután vetítik le a sorozatban és a Sun Cityben is szereplő művészek és az alkotók jelenlétében az évadzáró részt, amelyet az internet közönsége júniusban láthat. A vasárnapi vetítés moderátora Fodor Imre lesz, akit a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorából ismerhet a közönség.

A Holnap tali! a közmédia websorozata, amely az M2 Petőfi tévén is látható péntek esténként. A sorozatból a Magyar Színház történetének első popmusicalje készült el, a főszerepben Csonka Andrással, Tóth Angelikával, Pásztor Ádámmal és a Holnap tali! sorozat szereplőivel.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek

Más művészeti ágakról

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
Tudósítás a Tolnai-emléknapról - második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés