bezár
 

zene

2018. 11. 14.
ETA és Kretens koncert lesz Óbudán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
ETA és Kretens koncert lesz Óbudán A nyolcvanas évek elején alakult, ma is létező két legendás punkbanda, az ETA és a Kretens ad közös koncertet november 24-én az Óbudai Kulturális Központban.

"A Kretens legelső koncertje éppen ezen a helyen lett volna 1981-ben, akkor egy úttörőház működött itt. Le kellett adni előre a szövegeinket a pártházban, aztán a fellépés el is maradt" - idézte fel Hemü (Horváth Attila), a Kretens énekese az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.

prae.hu

Mint mondta, a jövő szombati bulin nosztalgiahangulat várható, bár a régi zenék mellett újak is elhangzanak.

Sáthy Róbert, az 1980-tól létező ETA alapító tagja, basszusgitárosa és énekese arról beszélt, hogy ők is játszanak régi és új dalokat a koncertjükön, amelyen közreműködik a Ritmikon együttes és a VHK egykori tagja, a dobos Ipacs László.

"A punkzene manapság sokaknak egyszerűen csapkodó, zörgős zenét jelent, holott ennél jóval több. Mi megpróbálunk egyfajta ízt, érdekes dallamokat belevinni, a szöveggel együtt kritika, erő, lendület, jókedv jellemzi a punkot" - szögezte le Sáthy Róbert.

A szövegek kapcsán Hemü azt mondta, a Kretensnél ezek tetszőleges korba helyezhetőek, és érzelmi típusú agressziót fejeznek ki, ami minden emberben ott bujkál. A két zenekar már a nyolcvanas évek elején sokat lépett fel együtt, volt, hogy betiltották, máskor figyeltették őket. Sáthy és Hemü kitért arra, hogy koncertjeiken a régi rajongóik mellett már azok gyerekei is ott vannak és éneklik a régi számaikat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
Tobias Kratzer Fidelio-rendezése a Magyar Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
Hedda Gabler a Tatabányai Jászai Mari Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés