bezár
 

irodalom

2009. 05. 05.
Magyar érettségi: jó és változatos tételek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jónak és változatosnak nevezte az idei középszintű magyar írásbeli érettségi tételeket Arató László, a Magyartanárok Egyesületének (MTE) elnöke.

prae.hu

A középszintű magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi első része, a szövegértési feladatsor Mikszáth Kálmán Jókai Mórról írott regényének epilógusáról tett föl kérdéseket. Arató László azt mondta: ez a szövegértési feladat kevesebb kritikát fog kapni, mint a tavalyi. Nem kifogásolható, patinás, irodalmi szöveg - jellemezte a művet, hozzátéve: ez valóban szövegértési feladat volt.

A második részben három feladat közül egyet kellett megoldaniuk a vizsgázóknak 3 órában.

Az érvelési feladat megoldásakor Spiró György egy interjúrészlete mentén a mellett vagy az ellen kell érvelni, hogy a klasszikus magyar írók - például Jókai Mór - művei ma már nehezebben érthető nyelvük miatt átírandók-e egyszerűbb, a mai nyelvhasználathoz közelebb álló nyelvre, hogy visszanyerjék népszerűségben az őket megillető helyet.

Az MTE elnöke rámutatott arra: ez nem feltétlenül azt jelentette, hogy bármit le lehetett írni, fontos, hogy olvasásélményeket, tapasztalatokat vártak el a diákoktól.

A műelemzési feladat szövege Lázár Ervin Csapda című novellája volt. A feladat a novellára vonatkozó kérdésekkel segítette, irányította a vizsgázókat. Arató László értékelése szerint ez "nem nagyon nehéz, de nem is nagyon könnyű feladat". Helyesnek nevezte, hogy nem tanult novelláról van szó, s így azt lehetett vizsgálni, valóban tud-e szöveget értelmezni a vizsgázó. "Figyelem, alázat, irodalmi érzék kell a jó megoldáshoz, amely egyfajta szellemi teljesítményt kíván" - összegezte.

Az összehasonlító verselemzésnél Petőfi Sándor: Ivás közben és Vörösmarty Mihály: Keserű pohár című bordalának adott szempontok szerinti összevetését várták. Arató László úgy látja, hogy erről nem nehéz jó összehasonlító elemzést írni; a Petőfi-vers a részegségről, míg Vörösmarty költeménye a sírva vigadásról szól. Hálás téma, feltűnő formai különbségekkel, beszédmóddal - mondta.

Az emelt szintű feladatok kapcsán megjegyezte: évek óta probléma, hogy ha ezt a vizsgatípust "szakjellegűbb vizsgának" tekintik, akkor a gyakorlati szövegalkotásnak középszinten lenne a helye.

Emelt szinten a nyelvi-irodalmi műveltségi teszt egy Babits-esszé (Arany mint arisztokrata) részleteinek megértését, illetve azzal kapcsolatos nyelvtani-mondatelemzési, stilisztikai és irodalmi ismereteket várt el. Az MTE elnöke a Babits-művet "elég igényes esszének" minősítette, s a kapcsolódó feladatokról azt mondta, hogy azok elfogadhatóak.

A műelemzési feladatban Tóth Árpád Erdő című - a vizsgázók számára feltehetően ismeretlen - verse állt. Arató László szerint ez nem remekmű, de jól elemezhető alkotás, a természetélményről jól lehet írni.

Az MTE elnöke kitért arra is, hogy továbbra is van egyfajta "szakadék" a középszinten meghatározott kérdések és a magyartanítás gyakorlata között; a szövegértés fejlesztése nem igazán erőssége még a magyartanításnak.

Arató László szólt arról is, hogy magyarból általában igen vitathatóak a szóbeli tételek, amelyekre nagyfokú szerzőközpontúság jellemző. A műfajcentrikus és problémaközpontú megközelítés fel sem merül, s ez az irodalomtanítás megújulását nem igazán segíti elő - jegyezte meg.
Az érettségi vizsgák kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról

Más művészeti ágakról

art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
Frankenstein a Vígszínházban
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés