bezár
 

színház

2019. 01. 31.
Művészet, színház, tudomány
A színház iskolája – Shakespeare-konferencia az Örkény Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Örkény Színház különleges eseménynek adott otthont januárban: egy napot tölthettek a résztvevők (elsősorban magyartanárok, illetve az őket kísérő nagyszámú középiskolás) Shakespeare társaságában. Ezúttal Shakespeare-nek – és a nézőknek – nem kellet a különféle szempontok és kategóriák között választania: a művészet, a színházi szakma és a tudomány, a három néha elkülönülő, de a mélyben nagyon is összekapaszkodó irány, amelyből Shakespeare megközelíthető, most együttműködött – és együtt működött.  

A Magyartanárok Egyesülete 2017-ben már tartott Színház iskolája címmel továbbképzést az Örkény Színházban, amikor is szakmai előadások és párhuzamos műhelymunka szekciók tették lehetővé a jelentkezők számára az ismeretszerzést. De talán a mostani komplex élménycsomaghoz állt közel az a többnapos nyári alkalom is, ami 2016 nyarán, Gyulán, a Shakespeare Fesztivál keretei között hasonló lehetőséget adott a magyartanároknak arra, hogy a különféle előadások által a művészet és a színházi megvalósítás, a fesztivált kísérő konferencia alkalmával pedig a tudományos megközelítés is egyszerre lépjen működésbe, és biztosítson sokféle szempontot a továbbképzésen résztvevők számára. Most azonban egyetlen darab köré szerveződött a program.

Szkéné színház

Az Örkény Színházban a program délelőtt a IV. Henrik előadásával kezdődött, amely a zseniális Shakespeare-művészetet mutatta meg működés közben; az utána következő pódiumbeszélgetés a kulisszatitkokba engedett betekintést, és a színházi emberek szemével láttatta a szakmát; az azt követő minikonferencia pedig a tudományos záróakkord volt, amely során fordításelméleti és -gyakorlati kérdéseket feszegetett Nádasdy Ádám, a darab fordítója; Falstaff kultúrtörténeti hátterét világította meg Bársony Márton; és a shakespeare-i játék színháztörténeti (a középkori moralitásokban gyökerező) hátterét boncolgatta Matuska Ágnes. Mindehhez pedig a nézőteret ezúttal nagy részben azok töltötték meg, akik Shakespeare és az őt körülvevő számos megközelítés letéteményesei a jövő generáció számára: irodalomtanárok, akik magukkal hozták (meglepően nagy számban!) középiskolásaikat is.

A napot a IV. Henrik előadása nyitotta. A darab Shakespeare második történeti tetralógiájának két művéből állt össze, a IV. Henrik első és második részéből. Nyilván ebből is következik, hogy szokatlanul hosszú, három és fél órás. Ráadásul a IV. Henrik nem tartozik az ismert cselekményű, népszerű és agyonjátszott Shakespeare-darabok közé: karakterei közül csupán Falstaff több darabon és műfajon átívelő alakja lehet ismerős, számos egyéb művészeti ág alkotásaiban (például Zichy Mihály zseniális Falstaff-ábrázolásaiban) is megjelenik az idősödő, elhízott, jó kedélyű, nagyotmondó figura. Éppen ezért talán elsőre kockázatosnak tűnik, hogy pont ez a számunkra kevésbé megfogható, rendkívül hosszú darab legyen a nap kiindulópontja. Ám az Örkény előadása – Mácsai Pál rendezésében – első másodperctől fogva megragadja a nézőt, és nem ereszti el az utolsó pillanatokig (még a kritikus középiskolás nemzedéket sem): a színészi és rendezői megoldások, a dramaturgia szoros, logikus fordulatai igazán shakespeare-i előadást hoznak létre.

Tizenkét színész formál meg közel ötven szerepet: pillanatok alatt markáns szerepekből lépnek ki, és alakulnak át a szemünk előtt másik, akár teljesen különböző alakká. Csuja Imre bravúros IV. Henrik és Falstaff, Polgár Csaba lebilincselő Szélvész és később meggyőző Paplanos Dolly is lesz, de Mortont is ő alakítja, aki groteszkbe hajló módon Szélvész halálhírét is hozza. Pogány Judit a Főbíró szerepéből könnyedén alakul Szaporánévá és vissza, ahogy épp szükséges, és még Nagy Zsolt, a lázadó ifjú Henrik megformálója is megjelenik egy apró második szerepben, falusi újoncként.

Spiró György Shakespeare szerepösszevonásai című izgalmas könyvében idézi John C. Meaghert, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy az a tény, hogy az összevonások miatt néha „egyszerűen nem tudhatjuk, melyik karakter is lép a színpadra, éppenséggel maga a szándékolt drámai hatás.” És ez itt nagyszerűen működik: az értelmezői munka, amit a nézőnek is el kell végeznie ahhoz, hogy élvezetes legyen az előadás, hozzátartozik az élményhez. Ahogyan az is, hogy a megkettőzött szerepek a közös nevező, a színész alakja miatt kapcsolatba kerülnek egymással, és a szerepek szinte automatikusan egymásra is reflektálni kezdenek.

A király és Falstaff: a két „apafigura”, a két vezéregyéniség, a két erő, amely Rikit befolyásolni akarja; a főbíró, aki hideg fejjel próbál rendet tartani, illetve Szaporáné, aki forró fejjel sürög-forog, és tart fenn egy teljesen másféle rendet a Disznófőben; Szélvész, aki mindenkit ural maga körül, később a férfikéjnek kiszolgáltatott Paplanos Dollyként riszál. De hihetetlenül izgalmas az a jelenet is, amikor Falstaff (Csuja Imre) a nyegle újoncjelölt Nagy Zsolt szemébe néz, és egy pillanatra mégis Riki és IV. Henrik szembenézése is felmerül bennünk. A szereplők közti feszültségek, a felelősség és a felületesség, a politika és a léhaság, a kötelesség és a szórakozás így egészen közel kerülnek egymáshoz, és a szereplőkben egybe is olvadnak, hogy még összetettebb értelmezési lehetőségekre mutassanak rá.

Az előadás szövege gördülékeny, humoros, magasztos, mikor mire van szükség, és a cselekmény minden nehezítő körülmény, az ismeretlen darab, a szövevényes jelenetek, a sok szereplő, a szerepkettőzések és a hosszúság ellenére be tudta vonni és el tudta varázsolni a nézőket.

Az előadás után következett a pódiumbeszélgetés, amelyen Mácsai Pál rendező, Csuja Imre, Polgár Csaba színészek és Ari-Nagy Barbara dramaturg volt jelen, a beszélgetést a Magyartanárok Egyesülete részéről Hudáky Rita moderálta. Utóbbi egyébként az Örkény IRAM programjának is munkatársa. Beszélgetésük során egyrészt praktikus kérdésekre is választ kaptunk, például, hogy egy darabválasztásban a színház épülete, profilja és társulata éppoly fontos, mint a rendezőt éppen formáló tényezők, az őt izgató művek; vagy hogy hogyan és miért kell felére húzni két ilyen monumentális darabot, hogy mégis működőképes és izgalmas legyen. Másrészt kulisszatitkok is kiderültek, például az, hogy Polgár Csaba egyszerre erőteljesnek és sérülékenynek, kiszolgáltatottnak látja Dolly és Szélvész szerepét is, vagy hogy hogyan küzd nevetőgörccsel minden alkalommal Csuja Imre, amikor Nagy Zsolt újoncként más és más figurát állít színpadra. Az általunk látott előadáson épp egy nyegle meleg ifjút formált meg fergetegesen, talán kicsit erőteljesen a jelenethez. Sok szó esett a szerepkettőzésekről, és a színészek meséltek arról, hogyan élik meg ezeket, hogyan élnek együtt ezek a szerepek bennük is. Csuja hasonlatával élve, mint a folyók, amik egymásba folynak, és együtt haladnak és alakulnak tovább. Fontos szempontként merült föl az is, hogy Riki tulajdonképpen lázadó kamasz, aki tudatosan nem akar tartozni valahova, de tudatosan készül arra, hogy változzon később, amikor az idő eljön.

A nap zárásaként három előadást hallhattunk, melyek mindegyike olyan területre reflektált, amire a darab és a pódiumbeszélgetés is ráirányította már a figyelmet. Nádasdy Ádám Tegezze vagy magázza? című előadásában arról beszélt, milyen hatások mentén dönt a fordító arról, hogy az angolban már nem létező magázódás/tegeződés magyarban nagyon is lényeges különbségét éreztesse. A régi fordítói gyakorlatban a tegezés volt általános, de Nádasdy olyan szempontokat vetett fel a tegezés és magázás szövegbe építésére, mint a Shakespeare-szövegben a thou és a you megkülönböztetett használata, illetve a szociális viszonyoknak (mint például az idősebb-fiatalabb, a férfi-nő, a szülő-gyerek, az alsóbb és felsőbbrendű polgárok viszonya) megfelelő, a mai magyar nyelvben nagyon is differenciált jelenléte tegezés és magázás formájában.

Nádasdy Ádám

Bársony Márton előadása Falstaff szerepének kultúrtörténeti alapjairól szólt, a karneváli/ünnepi időszak számos teátrális eleméről, és köztük számunkra talán legfontosabbként emelte ki Falstaff alakjához a bolondkirályt, akinek az uralma csak a karneváli időben élt, és utána látványosan elűzték, hogy helyreálljon a rend. Csakúgy, mint a darab Falstaffját a királlyá lett, komolyra fordult Henrik, amikor a darab végén, apja halála után ő is megtalálja a helyét, és visszaállítja a rendet.  

Matuska Ágnes pedig többek között arról beszélt, hogyan volt elkerülhetetlenül része a középkor embere a karneváli, ünnepi alkalmak színjátékainak, a moralitásoknak, és ezek közül is kiemelte a lélek megnyerésére irányuló jó és rossz közötti küzdelem fontosságát, amelynek egyik legmeghatározóbb alapja Prudentius Psychomachia című allegorikus műve. Ismét Falstaff lehengerlő figurája kapcsán került szóba a vice, a rosszra csábító, ördögi – de ugyanakkor ambivalens módon mindenki által várt és kedvelt, népszerű allegorikus alak, aki minden erénnyel szemben próbál hatalmat szerezni az egyszerű ember (a IV. Henrik esetében már a trónörökös Riki) felett.

Mindhárom tudományos előadás szervesen kötődött az előadáson, majd a pódiumbeszélgetésen elhangzottakhoz, és tisztább megvilágításba helyezte a szöveget, a szerepek és szereplők kapcsolatát és a közönség mint résztvevő szerepét is a játék folyamatában.

A nap egyetlen hiányossága talán az lett, hogy időkorlátok miatt (?) nem volt lehetőség kérdezni az alkotóktól, a színészektől, és később a konferencia előadóitól sem. Érdemes lett volna akár az IRAM IV. Henrikhez készült tanárokat segítő anyaga alapján is gondolkodásra, kérdezésre bírni a közönséget, hiszen a jelen levő nagyszámú (épp az ifjú Henrikhez hasonlóan lázadó) tinédzser és az őket ebben a törékeny korban kísérő/vezető/elviselő tanárok bizonyosan fel tudtak volna vetni olyan szempontokat, meg tudtak volna fogalmazni olyan kérdéseket, amelyek alapján termékeny dialógussá tudott volna válni az így kissé egyoldalúra, frontálisra sikerült. Ennek ellenére rendkívül sokszínű és komplexitásában, megközelítésmódjában mindenképpen példamutatónak nevezhető esemény.

William Shakespeare: IV. Henrik
Történelmi dráma
Fordította: Nádasdy Ádám
IV. Henrik, Anglia Királya: Csuja Imre
Henrik, a fia, a Walesi Herceg: Nagy Zsolt
Warwick gróf: Vajda Milán
Westmorland őrgróf, a Király sógora: Ficza István
Főbíró: Pogány Judit
János herceg, a Király kisebbik fia: Jéger Zsombor
Falstaff János lovag: Csuja Imre
Poins Edward lovag: Znamenák István
Bardolf: Novkov Máté
Peto: Dóra Béla
Id. Henry Percy, őrgróf: Kaszás Gergő m.v.
Ifj. Henry Percy, a fia, becenevén Szélvész: Polgár Csaba
Worcester grófja, az id. Percy öccse: Takács Nóra Diána
Lövő, bűnöző: Kaszás Gergő m.v.
Szobainas: Zsigmond Emőke
Katalin, Szélvész felesége: Kókai Tünde
Szaporáné, üzletvezető a Disznófő kocsmában: Pogány Judit
Ferkó, pincértanonc a Disznófő kocsmában: Kókai Tünde
Mortimer gróf, Katalin bátyja: Novkov Máté
Owen Glendower, walesi főnemes: Znamenák István
Lady Mortimer, Glendower lánya, Mortimer felesége: Zsigmond Emőke
Douglas, skót főnemes: Dóra Béla
Küldönc: Novkov Máté
Vernon lovag: Zsigmond Emőke
Yorki Érsek: Vajda Milán
Hastings gróf: Herczeg Tamás
Blunt: Vajda Milán
Lord Bagot: Máthé Zsolt
Travers, id. Percy alkalmazottja: Ficza István
Morton: Polgár Csaba
Rendőr: Jéger Zsombor
Mowbray gróf, főkamarás: Novkov Máté
Lady Percy, id. Percy felesége: Takács Nóra Diána
Paplanos Dolly, prostituált: Polgár Csaba
Humphrey herceg, a Király fia: Kókai Tünde
Tamás herceg, a Király fia: Zsigmond Emőke
Kopár: Znamenák István
Csöndes: Darvas Ferenc m.v.
Rozsdás: Dóra Béla
Hűvös: Ficza István
Vékony: Nagy Zsolt
Sebes: Jéger Zsombor
Maczkó: Vajda Milán
Dalszöveg: Máthé Zsolt
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Díszlet: Izsák Lili
Jelmez: Benedek Mari
Zene: Darvas Ferenc, Herczeg Tamás, Kákonyi Árpád
Súgó: Kanizsay Zita
Ügyelő: Mózer Zsolt, Sós Eszter
A rendező munkatársa: Szabó Julcsi
Rendező: Mácsai Pál
Bemutató: 2017. október 14.
Örkény István Színház
A konferencia előadói:
Nádasdy Ádám: a nyelvtudomány kandidátusa, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár, a darab fordítója. 
Előadásának címe: Tegezze vagy magázza?
Bársony Márton: tudományos főmunkatárs a Károli Gáspár Egyetem Egyház- és Társadalom Kutatóintézetében. Kutatási témája Mihail Bahtyin karnevál-elmélete, és az ún. "karneváli világ" nyomai a reneszánsz "népi" művészetben és a kortárs populáris művészetben. 
Előadásának címe: Falstaff, a bolondkirály
Matuska Ágnes: a Szegedi Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetének docense, az Apertúra folyóirat szerkesztője. Kutatási területe az angol reneszánsz dráma.
Előadásának címe: A játék hasznáról és káráról: közönségbevonó hagyományok a IV. Henrikben.
Fotók: Illyés Zoltán
 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Fábián Annamária --

Magyar-angol szakos tanár, jelenleg az ELTE BTK Anglisztika tanszékén adjunktus, szakterülete a kora modern (reneszánsz és barokk) dráma és költészet, ezen belül is különösen Shakespeare életműve; valamint az adaptációelmélet, ezen belül is elsősorban drámaátiratok, prequel és sequel művek vizsgálata.


További írások a rovatból

színház

Nyomokban Sexpírt is tartalmaz Nyomokban Sexpírt is tartalmaz
A Kertész utcai Shaxpeare-mosó az Örkény Színház előadásában
Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
Interjú Mundruczó Kornéllal a filmes és a színházi lét különbségeiről
színház

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy
Mérlegen a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

Más művészeti ágakról

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről
A PesText fesztivál programjai a PIM-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés