bezár
 

színház

2019. 03. 24.
Hatodik Keresztény Színházi Fesztivál Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatodik Keresztény Színházi Fesztivál Budapesten Április 26. és 30. között az idén hatodik alkalommal rendezi meg az Újszínház a Keresztény Színházi Fesztivált - mondta Dörner György, a színház igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton.

A fesztivál az Újszínház előadásával, a Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyve alapján készülő Csíksomlyói passióval indul - közölte.

A rendezvény második napján a Békéscsabai Jókai Színház lép fel Rákosi Viktor-Nemlaha György Elnémult harangok című színművével.

Április 28-án, vasárnap a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház adja elő Páskándi Géza Lélekharang című drámáját az Újszínház nagyszínpadán, a Bubik István Stúdiószínpadon pedig Csernus Mariann Vizsolyi Biblia estjét láthatják az érdeklődők.

Másnap Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és színjátszó gyerekek lépnek fel, akik már korábban is nagy sikert arattak a szentek életéből előadott példázatokkal. Az egri Gárdonyi Géza Színház Fekete Sándor Lenkey tábornok című történelmi drámájával szerepel a fesztiválon.

Az utolsó napon Mihályi Győző színművész előadóestje kerül színpadra, a fesztivált pedig a Bolyki Brothers koncertje zárja - ismertette Dörner György.

 

Fotó: www.fesztivalszovetseg.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
A Hegedüs a háztetőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban
Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában
színház

Interjú a Hosszú virágzás alkotóival

Más művészeti ágakról

Hogyan beszél a kortárs gyerekirodalom a sokféleségről?
film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 41. számáról
A 2026-os Könyvfesztivál negyedik napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés