A tér különleges, egyből a nézőtérre lépünk az utcafronti pinceajtóból, melyre kékkel és pirossal a következő van felírva: IN-DEP-END-ENT. 18:57-kor tudtunk csak belépni, de az esemény már itt, az utcán elkezdődött (legyen inkább: előtér). Itt állt a konferanszié, mindenkit kedvesen köszöntött sőt, névről emlékezett, hogy ki váltott online jegyet.

A bensőséges térben a színpad egy szinten helyezkedett el a nézőtérrel. Minimális díszlet (melyet az est főszereplője rakott össze), fény, néhány személyes kellék és zene. Minden csak jelzésértékű. Az önálló est szerzője és előadója a díjnyertes slammer, színész, mozgalmár, a roma művészet, kultúra és fiatalság esélyeiért küzdő A Tudás 6alom projekt anyahajója. Az előadást nyugodtsággal ütötte fel, besétált a konyhából, ami egyben a backstage, toalett, ruhatár is.

Az est címe Cigyar Magány. Ez magánéleti momentumra utal Színész Bob anyja cigány, apja magyar: „én is egy félvér vagyok” – ahogy magára hivatkozott. A szöveg kerete pedig gyerekkori roma-magyar szülői konfliktusokból, a romák hétköznapi kirekesztéséből eredő sztorikat dolgoz fel, az előadás végére pedig átalakul: „most pedig, hölgyeim és uraim, hát, akarok csinálni egy ilyen transzformációt”, és visszaugrunk a jelenbe. Ekkor már apuka, apaként meséli a sztorikat, melyeket gyerekeivel él át a mai magyar társadalom kontextusában. A társadalom változásáról is szól ez darab. Horváth Kristóf állítja, hogy van „war-time” meg „peace-time dad”. Megváltoztak az életviszonyok, Horváth Kristóf már más típusú apuka, mint annak idején az ő apukája volt. 

Az önálló estek javarészt valakinek a magánéleti ventilálásáról szoktak szólni, itt sem volt ez másképp. Ahogy belépett tehát egy köntösben és egy sapkában, mintha egy ember a lakásába áthívott volna, hogy elmesélje az életét a harmadik randevú után. Ilyesformán nem átlagos kőszínházi élményt kapunk, hanem annál sokkal közelebbi élményben lehet részünk. Mintha az önálló est tényleg egy nyolcadik kerületi konyhában történne. E határok bontogatása pedig lehetővé teszi, sőt diskurzussá emeli például a mai magyarországi rasszizmus problémáját. Lévén, hogy ő slammer, a laikus, előítélettel rendelkező néző talán félhetett, hogy túlzottan sok lesz a slam-poetry és kevés a próza, a színészet. Nekik nem lett igazuk, mert igen sokszínű előadást láttunk, amely mégis végtelenül cicomátlan volt. 

Különleges és szokatlan eszközökkel operált Horváth Kristóf. A kevés és minimalista díszlet ellenére a történet, minden mozdulatsor végig egybefonódott a dikcióval. Elbeszélte a közönségnek és a közönséggel együtt élete történetét. Ehhez pedig számos mozdulatsor, éneklés, különös hangszer, egy akcentus, egy mimika, szóviccek társultak („Mi a különbség a rasszista és a wifi között? Az egyik legalább megpróbál kapcsolódni.”). Mindezt nyersen, tabudöntően, ugyanakkor végtelen szociális érzékenységgel, különleges hangon elmesélve tette. Főhősünk például fuvolázott egy lyukas fém bicikli kormányán, miközben egy gyerekkori roma-magyar bicikli lopásának történetét regélte.

Az est beszédmódja és szövegezése végtelenül közvetlen, E/2-ben diktálta a tempót végig. A nézőteret és a színpadot szinte semmi nem választotta el egymástól, a közönség pedig teljesen átadta magát az interaktív részeknek.  Színész Bob néha besétált közénk, kimondatott színházban általában meg nem említett dolgokat például, hogy egy Wagner darabban a pótszék nyikorgása milyen gasztroenterológiai mozgásokra is hasonlít. Irodalmi és szociológiai magasságok folyamatosan váltakozik a profánnal.

Végül: Milyen az, amikor valaki – például egy budapesti slammer és színházi ember – kulturálisan és etnológiailag cigánynak érzi magát, édesanyja révén cigány származású, miközben az apja egy 600 éves magyar nemesi család sarja? Főszereplőnk elmesélte, miként változik az ember gázbolygóvá az operában, éppen a leghalkabb zenei betét alatt. Így láthattunk például egy interaktív etűdöt az altesti gázokról is – de vajon mire gondolt a költő? A kőszínházakban megszokott minimális interakció helyett mi mondtuk ki a válaszokat, jó hangosan és nevetve. A rasszizmus és más tabutémák buboréka a nézőtéren legalábbis arra a másfél órára kipukkant. Színész Bob Cigyar Magány című önálló estjében erről is szó esik; a produkció a Trafó és a Stand Up Roma pályázati felhívásának keretein belül valósult meg. 

Fotók: Kalicz Máté