bezár
 

zene

2019. 04. 07.
Júliusban Eresztvényben is muzsikál majd az erdő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Júliusban Eresztvényben is muzsikál majd az erdő Július 2-án Salgótarján-Eresztvényben valósul meg a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok egyik rendezvénynapja, amelyen többek között erdei koncertek, ismeretterjesztő előadás és szakvezetéses erdei séta várja az érdeklődőket.  

A programokat interaktív bemutató, bábelőadás, kézműves foglalkozások és helyi ételek kóstolója is színesíti a Novohrad-Nógrád Geopark területén. A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon a szabadidő aktív eltöltésére, valamint a környezettudatos életvitel irányába mozdítsa a résztvevőket az erdő és a zene erejével.

prae.hu

A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat megvalósítására Salgótarján térségében háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá Czékmánné Kelecsény Ágnes, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Nógrád megyei Szervezetének elnöke, Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke és Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A kép forrása: fesztivalszovetseg.hu 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
Az Új Anya pécsi lemezbemutató búcsúkoncertje
Az ország legismertebb előadóival énekel együtt a gyermekkórus

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés