bezár
 

színház

2019. 07. 05.
Színházi előadások, utcaszínházi produkciók és koncertek a VéNégy Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színházi előadások, utcaszínházi produkciók és koncertek a VéNégy Fesztiválon Színházi előadásokat, utcaszínházi produkciókat és koncerteket is tartanak a VéNégy Fesztiválon, amely vasárnapig várja a közönséget a váci Duna-parton.

Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában elmondta: lengyel, cseh, szlovák és magyar színházi előadásokkal, utcaszínházi produkciókkal és közösségi programokkal várják a közönséget.

Mint elmondta, csütörtökön a kaposvári Csiky Gergely Színház Koncert, avagy semmi sem tökéletes című darabja alapozza meg a fesztivált, a színmű szereplői egy megakoncert szervezésébe vágnak bele.

Csütörtök este a Fővárosi Nagycirkusz A szabadság finom érintése című előadása lesz látható. Másnap a Slovácké színház társulata egy autizmussal élő férfi történetén keresztül komoly kérdésekkel szembesíti a nézőket, szombaton a kassai Na Peróne Színház egy sztereotípiákat döntögető, feszültséggel átitatott színművel, a Na stáz! című darabbal lép színpadra, míg a lengyel CHOREA Színház a Jan tragédiáját mutatja be.

Az előadások és koncertek mellett napközben sárkányhajózás és közösségi reggeli is várja az érdeklődőket - hangsúlyozta az igazgató.

Kép forrása: Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban
színház

Sétálószínházi Kékszakállú-adaptáció az Anyaszínháztól és az RS9 Színháztól
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról

Más művészeti ágakról

Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés